Direkt36: Börtönre ítélt, büntetését töltő egykori cégvezetőt is elhívták a kormányzati atomtalálkozókra

Nehéz rá magyarázatot találni. Nem is sikerült.

A gazdasági bűncselekmények miatt öt év szabadságvesztésre ítélt Kocsis István többször is részt vett olyan megbeszéléseken, amelyeket Palkovics László még miniszterként tartott a paksi atomerőmű működtetése ügyében – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ.

Az egyik ilyen tanácskozás tavaly június 24-én zajlott a paksi atomerőmű épületében, ahol a téma az ország energiaellátásában kulcsszerepet játszó Paks I. felújításának kérdése volt, vagyis az, hogy a blokkokat ne kelljen bezárni a 2030-as években.

A paksi atomerőmű
Atomeromu.hu

Néhány héttel később Palkovics egy, az atomerőművön kívüli vidéki helyszínre is szervezett egy hasonló témájú beszélgetést, ugyancsak Kocsis részvételével. Palkovics később a paksi üzemidő-hosszabbítással összefüggésben tartott egy harmadik összejövetelt is az általa vezetett minisztérium budapesti Fő utcai épületében. A találkozó részleteit ismerő egyik forrás szerint ez utóbbin Kocsis már nem volt jelen, egy másik forrás szerint azonban Kocsis online csatlakozott a beszélgetéshez.

A jelenleg is a büntetését töltő Kocsis István a rendszerváltás utáni politikai és gazdasági elit egyik meghatározó figurája, aki a szocialista kormányok idején több állami nagyvállalatot vezetett, köztük Paks I.-et és az atomerőművet tulajdonló Magyar Villamos Műveket (MVM) is. Kocsis pályájában komoly törést hozott az, amikor az MVM-nél történt gazdasági bűncselekmények miatt több mint hétéves jogi procedúra után 2019 végén ítélték jogerősen öt év szabadságvesztésre.

Nem világos, hogy a büntetését töltő Kocsis hogyan tudott részt venni ezeken a találkozókon. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága „bűnügyi személyes adatokra” hivatkozva nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy Kocsis még börtönben tölti-e a büntetését, illetve, mikor szabadul. A Kocsis ügyében eljáró bíróságok közül az elsőfokú Kaposvári Törvényszék azt közölte: az elsőfokú bíróság mindig értesítést kap arról, hogy az elítéltek mikor vonulnak börtönbe, és mikor szabadulnak. Eddig nem értesítették őket arról, hogy Kocsist szabadon engedték volna – közölte a Direkt36-tal május elején a bíróság.

Kocsist a korábbi ügyvédjén keresztül próbálta elérni a Direkt36, de nem járt sikerrel. A miniszteri posztjáról azóta távozó Palkovics sem reagált a neki elküldött kérdésekre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet