Dr. Gál László nevét viseli a SEK sportcsarnoka

Szerdán megvolt a hivatalos avató is.

Dr. Gál László nevét viseli szerdától az ELTE SEK Egyetemi Sportcsarnoka. A névadó ünnepséget szerdán szaknap keretében rendezte az egyetem Sporttudományi Intézete, amin beszédet mondott többek között Borhy László az ELTE rektora és Scheuer Gyula, az egyetem kancellárja is.

Dr. Gál László 1974 óta dolgozott a mindenkori szombathelyi felsőoktatásban. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kezdte munkáját, az elmúlt évtizedekben vezette a Testnevelési Tanszéket, majd a Sporttudományi Intézetet, 1997-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója lett. A szombathelyi felsőoktatással egyidős Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületnek sokáig ügyvezetője, majd elnöke, 2021-ben bekövetkezett haláláig örökös tiszteletbeli elnöke volt - írta korábban a SZOESE honlapján.

A szaknap programjairól korábban már írtunk, azt itt lehet Király Gábor és más élsportolók tartanak előadást az ELTE szombathelyi szakmai napján 2023. April 04. 17:49 visszaolvasni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet