Drága a temetkezés, és még drágább lesz

Az államnak csökkentenie kellene a temetkezés áfáját, és teljes mértékben át kellene vállalnia a temetőfenntartás költségeit.

Drágult a temetés, mert drágult a koporsófa és a benzin, de januárban további 10 százalékos áremelkedés várható, részben a minimálbér növelése miatt – mondta az InfoRádiónak az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke. Puskás Béla szerint az államnak csökkentenie kellene a temetkezés áfáját, és teljes mértékben át kellene vállalnia a temetőfenntartás költségeit.

Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület úgy számol, hogy 10 százalékos szolgáltatási díjemelésre lenne szükség, és akkor is csak a költségeik egy részét fogják tudni kigazdálkodni. Puskás Béla emlékeztetett, hogy a kiadásainkat jelentős mértékben a munkabér jellegű kifizetések és az ezeket terhelő adó határozza meg. A kötelező minimálbér és az „elvárt" bérminimum január 1-i jelentős emelése szintén befolyásolja egy-egy temetkezési cég árbevételét, később pedig a kiadásokat.

Puskás Béla a drasztikus sírhelyárakat illetően azt mondta, azok elsősorban Budapestre jellemzőek, azonban a problémát nem ebben látja, hanem az egyéb díjakban.

Köztük a létesítményhasználati díj, ami nem épülethasználatot jelent, hanem a temető működését, működtetését, aminek a költsége gyakorlatilag teljesen rá van terhelve a lakosságra. Egy-egy temetkezési szolgáltatás igénybevétele során ezeket a díjakat meg kell fizetni, a temetőüzemeltetőnek pedig ezeket a pénzeket vissza kell forgatnia a temetőüzemeltetés költségeire, és évente egyszer a a tulajdonos önkormányzat felé el kell számolnia. De ezek a díjak mégsem fedezik a temetőüzemeltetés teljes költségét, és erre a legritkább esetben adnak pénzt a tulajdonos önkormányzatok.

Következésképp a temetőüzemeltetők arra kényszerülnek, hogy az egyéb bevételeikből, többek között a temetkezési szolgáltatások árbevételeiből csoportosítsanak át pénzeket, holott, amikor a törvényt elfogadták, a jogalkotó úgy gondolkodott, hogy tilos az átcsoportosítás, mert az közvetlen árdrágítást jelentene. „Ez következik be Magyarországon, szinte az egész országban hasonló tendencia van, minden költséget megfizettetünk a lakossággal, és a megrendelő, hozzátartozó azt látja, hogy milyen drasztikusak az árak” – fogalmazott a rádiónak Puskás Béla.

Pedig egy átlagos temetésből nagyjából 80 ezer forint a kötelező díj, míg az adók, járulékok és minden egyéb hasonló összeget tesz ki, tehát a fennmaradó össze, amivel a temetkezési szolgáltatónak kelléket, felszerelést kell biztosítania az embereinek. Mindehhez jön még az áfa, ami nem kis tétel, amiért viszont tényleg nem kap semmit a hozzátartozó – összegezte az ipartestület vezetője. „Az emberek úgy érzik, hogy a befizetett pénzük egy részéért nem kapnak tényleges szolgáltatást.”

Puskás meglátása szerint, ahogyan ez Nyugat-Európában is megszokott, a temetőüzemeltetés teljes költségét az államnak kellene viselnie, vagy ezt a szolgáltatást is a kedvezményes áfakörbe kellene tenni, mert „27 százalék, különösen a kispénzű emberek esetében, óriási teher”. Mint mondta, a szakmai szervezetek már tettek hasonló javaslatot, erre azonban eddig nem találtak támogatót. „Nyilván az, amit én mondok, ez nem túl népszerű bizonyos körökben, de a tények akkor is tényleg, hogyha elhallgatjuk azok” – zárta szavait.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság