Egy katonai repülőtér volt a célpont.
Három orosz katona vesztette életét hétfő hajnalban, amikor ukrán dróntámadás érte az oroszországi Szaratov régióban található támaszpontot – jelentették orosz hírügynökségek az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
A jelentés szerint moszkvai idő szerint hétfő hajnalban, 01:35 körül egy ukrán, pilóta nélküli drónt lőttek le alacsony magasságban, az Engels katonai repülőtér közelében.
Az RBC-Ukraine hírügynökség jelentése szerint két robbanás is történt a repülőtéren. A Szaratov város közelében található légi bázis körülbelül 730 km-re délkeletre fekszik Moszkvától és több mint 600 kilométerre Ukrajnától. Korábban is érte már találat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!