Olvasói panasz: "ha eddig bejártak a buszok a faluba, ezután miért nem?"

Gondok vannak a tömegközlekedéssel Vasszécsenyben pár hete. Mert "az illetékes emberek mindig csak hátráltatják az embereket, ahelyett hogy épp a segítségükre sietnének" - írja olvasónk.

Jelenleg két járattal lett kevesebb Szombathely - Vasszécseny szakaszon (16:25-kor és 18:50-kor induló járatok lettek törölve), amelyből az egyik leginkább a dolgozókat (kisebb részben a diákokat is) érinti - derült ki olvasónk Nyugat.hu-nak címzett leveléből.

Szavai szerint az említett két járat útvonala korábban bevezetett a faluba (Vasszécsenybe), ami plusz

2 vagy 3 megállót jelentett a helyieknek. Április 7-étől viszont ezek a járatok megszűntek/összevonásra kerültek, pontosan én sem tudom, így a faluban élőknek szereztek legalább negyed órás sétákat, vagy még többet. Szép időben még csak csak lesétálja az ember még akár fáradtan is, mert most már más választása nincs, de rosszabb időjárási körülmények között azért nem vágyik rá senki. Meg amúgy is, ha eddig bejártak a buszok a faluba, ezután miért nem?

A helyi önkormányzatnál van/volt egy levél (február 6-i dátummal az ENYKK-tól) a menetrendváltozásról. 15 napos fellebbezése volt az illetékes embereknek, de minden mással foglalkoztak csak ezzel nem

- osztja meg a szerinte valószínű magyarázatot.

Arra is kitér, hogy

az utak minősége borzalmas a faluban (egy-két kivételével), aki erre közlekedik, már egy jó kis hullámvasúton érezheti magát. De 'beletörődtünk' ennyi idő után, bár halkan megjegyzem, szegény autóknak nem esik valami jól a gödrökkel teli akadálypálya. Nem elég, hogy az autókkal nehézkes a közlekedés, már a buszok is ritkulnak a faluba

.

Hihetetlen, hogy mindig megtudják lepni az embert. Képmutatás megy ezerrel (Nőnapi bál, Szemétszedés, nem sokára Majális és Sportnap…) Érdekes, mindenre futja, de amire igazából kellene arra nem.

Köszönjük az illetékes embereknek, hogy mindenre fordítanak figyelmet, csak a hazajutásra nem… Csak így tovább!

És itt vannak a problémát okozó járatok:

6640 SZOMBATHELY – RUM – KÁM regionális autóbuszvonalon

29 számú (Szombathely, aut. áll. .16.25, Vasszécseny, aut. vt. .17.04) munkanapi járat a ’Tanakajd, Ambrózy sétány’ elnevezésű megállóhelyig lerövidítve közlekedik: Szombathely, aut. áll. .16.25, Tanakajd, Ambrózy sétány .16.59 9

37 számú (Szombathely, aut. áll. ’18.50, Vasszécseny, aut. vt. ’19.23) ’tanév tartama alatt munkanapokon’ jelzéssel közlekedő járat a ’Tanakajd, Ambrózy sétány’ elnevezésű megállóhelyig lerövidítve közlekedik: Szombathely, aut. áll. ’18.50, Tanakajd, Ambrózy sétány ’19.18

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem