Az NB I/B-s női kézilabda bajnokság 16. fordulójának rangadóján a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a NEKA vendége volt Balatonbogláron. 14-8-as félidő után 30-20-ra nyertek a hazaiak, ezzel lépéshátrányba (négy pont) került az SZKKA az első két helyezettel szemben.
NEKA - SZKKA 30-20 (14-8)
SZKKA: Pálinkás V. - Takács K.3, Virág N. 1, Pödör R., Takács B.1, Smid E.4, Mayer M.3, csere: Schneck R. Jurik P. (kapusok), Csire F., Horváth P., Szendrei B. 2, Bozzai Zs.
Pődör Zoltán ügyvezető elnök ma megköszönte Füzesi Ferenc szakmai tevékenységét, hozzáállását, mint mondta a tapasztalt edző sokat segített, vezetésével fejlődött, előrelépett a csapat, de most új impulzus, új lendület kell.
Füzesi Ferenc 2017 januárjában vette át a felnőtt csapat irányítását, vezetése alatt a 2016/2017-es bajnokságban, a Vasas mögött ezüstérmesek lettek a lányok, az idei szezonban pedig a dobogó 3. fokáról várja a folytatást a csapat. Füzesi Ferenc már elköszönt a felnőtt csapattól, helyére Józsa Krisztián utánpótlás-igazgató ül le a kispadra.
A Haladásnak sem ment
Városunk másik csapata is rangadót játszott, a középházban, a Mohács vendégeként. Bár Kovács László együttese a félidőben még egy góllal vezetett, végül kettővel kikapott.
Mohácsi Torna Egylet 1888 - Szombathelyi Haladás 39-37 (18-19)
Haladás: Márkus 1, Kiss N. 1, Gerencsér 1, Szabó J. 8, Kaposvári 1, Takács I., Simsik 12. Csere: Putz, Dudora, Hrabovszky, Kozma D. 9, Sebestyén 4, Baranyai.