Parádés játékkal a továbbjutás szélére kosarazta magát a Körmend

25 pontot szórtak Ferenczék a Gravelinesnak a Fiba Europe Cupban.

Bár nem csak ezen a mérkőzésen múlt az Egis Körmend továbbjutása a Fiba Europe Cupban, azért a csapat jó teljesítménye így sem múlt a szurkolókon. A klub előzetes felhívásának eleget téve szinte minden hazai drukker pirosba öltözve várta a Gravelines elleni, szerda esti összecsapást.

A meccsen aztán már a kezdőfeldobástól kezdve irdatlan hangulat uralkodott. A hazai csapat minden bíztatást megkapott övéiktől. A francia és a hazai együttes egyébként szinte ugyan azt produkálta. Mind a két együttesnél pontatlan dobások és néha elkapkodott támadások nehezítették a pontszerzést. A 6. percben aztán Loveridge szerzett labdából dobott kosarával tűnt úgy, hogy lépéselőnyhöz jut a Körmend, ám Henry kosarával újra visszazárt a Gravalines. A negyed vége előtt ugyan Saddler labdájával tovább nőhetett volna a körmendi fór, de a légiós kihagyta, így mindössze egy kosárnyi különbséggel várták a csapatok a folytatást.

Egis Körmend – BCM Gravelines Dunkerque
Csorvási Milán magabiztos játékot nyújtott a franciák ellen
Vágvölgyi Bálint

4-0-al kezdte a második 10 percet a hazai csapat. A kezdeti meglódulást azonban vissza tudta verni a vendég együttes, sőt. A 10 perc felén túl a körmendiek kezdtek a franciák fölé nőni, és már úgy nézett ki, akár 7 pont is lehet a körmendiek előnye. A Gravelines aztán megint csak pillanatok alatt eltüntette a különbséget. A félidőre mindössze 2 pontos körmendi fór maradt.

Körmendi lendülettel nyitott a második félidő. A nagy rohamnak pedig a meccs 25. percére meg is jött az eredménye. Csorvási Milán kosarával 8 pontra ugrott el a hazai társaság. A vasi közönség pedig már a sorsfordító 10 pontos előnyre hangolt, ám a Gravelines egy ideig még húzta a dolgot. Ferencz sarokból eldobott triplája kellett a csarnok robbanásához.

Horti büntetőivel folytatódott a meccs, majd Ferencz egy újabb tripláival fagyasztotta le a franciák arcát. Triplamutatóban egyébként feljavult a vasi együttes a meccs második félidejére, így lazán tudták tartani előnyüket. A Gravelines pedig, mintha fáradni kezdett volna. Allen újabb hármasa már a 15. pontot hozta meg a csapatok közti különbségbe. Monschau edző pedig időt kért, alig 4 perccel a meccs vége előtt. A hazaiakat azonban ez sem állította meg, Loveridge büntetőjével már 20 pontra húztak el. A meccs már a körmendiek zsebében volt, a kérdés csak az maradt, hogy mennyivel fognak nyerni a piros-feketék. Végül 25 ponttal kaptak ki a franciák.

Egis Körmend – BCM Gravelines Dunkerque
Petty a körmendiek vezére volt ismét
Vágvölgyi Bálint

A Körmend tehát egy győzelemre van attól, hogy a következő körben folytathassa a sorozatot, amihez a Gröningen ellen akár egy pontos győzelem is elég lesz.

Teo Cizmic, a Egis Körmend vezetőedzője: Végig tudtunk dominálni a meccsen, ez pedig sorsdöntő volt. Sok dobóhelyzetet tudtunk kialakítani és lepattanózásban is jobbak voltunk, mint a franciák. Ha dobásértékesítésben is jobb %-ot tudtunk volna produkálni, akkor teljesen elégedett lennék. A lényeg, hogy így is győztünk. A meccsen pár kisebb sérülést összeszedtek a játékosaim, de bízom benne, hogy ezeket egy pár nap alatt ki fogják tudni pihenni.

Christian Monschau, a Gravelines vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, ők ma igazán nagy szenvedéllyel játszottak, ami érthető, hiszen a továbbjutásukat könnyíthették meg a győzelemmel. Sok mindenben fölénk nőtt ma a Körmend, több lepattanót szedtek, így dobásban is többet produkáltak, hiszen második szándékból is visszatehették a labdát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport