Játékost cserélt az Egis Körmend

Devon Saddlert elküldte a kosárcsapat. Sterling Gibbs érkezik a helyére.

Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be az Egis Körmend, hogy a két hetes bajnoki szünetben játékos cserére szánták rá magukat. Az elmúlt időszak mutatott játéka miatt megváltak Devon Saddlertől, a helyére pedig Sterling Gibbs érkezik.

Sterling Gibbs
http://images.performgroup.com/

A 186 cm magas, New Jersey-ben élő Gibbs a Texas egyetem csapatában kezdte meg egyetemi karrierjét, de a több játék lehetőség reményében másodévesként – az egyetemi szabályoknak megfelelően egy év kihagyás után – már a helyi, Seton Hall egyetem csapatát erősítette: 32 mérkőzés, 13.2 pont, 4.2 gólpassz, 2.9 lepattanó. Harmadévesként javítani tudott statisztikai mutatóin és átlagban 16.3 pont, 3.8 gólpassz és 2.1 lepattanó került a neve mellé. Ezt követően több nagynevű intézmény is felfigyelt a fiatal játékosra, aki végül a Connecticut egyetem mellett tette le a voksát és a Huskies csapatának tagjaként fejezte be egyetemi karrierjét.

Végzősként konferencia győzelmet ünnepelhetett csapatával, az American Ahtletic konferencia döntőjében 72:58-ra győztek a Memphis egyetem csapata ellen. Az NCAA Tournament során a legjobb 32 között az egészen a négyes döntőig menetelő Kansas egyetem csapata állította meg Sterlingéket. A játékos a mérkőzésen csapata legponterősebb kosarasa volt a maga 20 pontjával. A szezon során 36 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 12.3 pontot, 2.3 gólpasszt és 2.2 lepattanót átlagolt. A nyár folyamán bekerült a Washington Wizards nyári ligában szereplő csapatába, a Las Vegas-ban megrendezett torna során 4 mérkőzésen lépett pályára - írja Facebook-oldalán a körmendi klub

Gibbs első meccsét január 4-én játszhatja az Egis Körmend mezében, akkor Izraelben az Europe Cup soros meccsén mutatkozhat be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport