Óriási rohammal kezdett bele a Körmend a szerda esti Kaposvár elleni mérkőzésbe. A vasiak parádés, 9-0-s periódusa után kénytelen volt időt kérni Fekete Ádám, a vendégek edzője. A somogyiak azonban így sem tudták megtörni a hazaiak lendületét, és Allen kosara után már a „Tíz! Tíz! Tíz!” rigmusra zendíthetett rá a közönség. Közel négy perc kellett, amire a kék mezesek is kosarat szereztek, Cooke volt eredményes. A Kaposvár azonban továbbra is eladott labdákkal és pontatlan támadásokkal adott ajándék "lasztikat" a Körmendnek, a vasiak pedig éltek is a lehetőséggel. Az első negyed után 13 pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző.
A második 10 percben már magabiztosabban játszott a KKK. A somogyiak jobb ritmusban vezették a támadásokat, és védekezésben is sikerült rendre megállítaniuk a körmendi támadásokat. A 17. percben Baki kosarával már csak öt pont volt a csapatok közti differencia. Időt is kért Teo Cizmic. A nagyszünetre aztán ismét a hazaiak szája íze szerint alakultak a dolgok. Az utolsó percben Saddler kosara után ismét vendég időkérés következett, a kaposváriak azonban nem tudták kosárral befejezni az eltervezett akciót, így maradt a csapatok közti 12 pontos különbség.
Cooke triplával indult a második félidő, hamarosan pedig Ferencz válaszolt rá. A kiegyensúlyozott kezdés után a vendégek lódultak bele jobban. Leginkább védekezésük lett szorosabb. A félidőben még magabiztosan vezető vasiak a harmadik negyed végére ismét öt pontra engedték magukhoz közel az ellenfelet. Teo Cizmic ismét időkérésre kényszerült. Sokkal ugyan nem, de 6 pontos vezetéssel zártak a hazaiak a játékrész végével, amit egyébként 12-18-ra a Kaposvár nyert meg.
Elég volt másfél perc, és kiegyenlített (61-61) a Kaposvár. A negyed aztán a körmendiek fölényével folytatódott, vissza tudták hozni előnyüket. 70-60-ra vezettek, amikor egy palánk alatti kavarodást követően Wisseh maradt lent a parketten. Orvosi segítség kellett a játékosnak, hogy lábra tudjon állni. Az irányító kiválása a Kaposvár győzelmi reményeinek szertefoszlását jelentette. A végére már könnyedén hozta az első hazai meccsét az Egis Körmend.
Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője: Boldog vagyok, hogy megnyertük a meccset. A játékosaim 100%-ot nyújtottak. Látszik, hogy még nem vagyunk a toppon, de ez most egy nagyon fontos győzelem volt. Messze vagyunk még a formánktól, ám jelen esetben ez most nem is annyira fontos, csak az, hogy győzni tudtunk.
Fekete Ádám, a Kaposvár vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek, egy kőkemény meccs volt. Nagyon rossz kezdés után jöttünk vissza a meccsbe. Egy furcsa felfogás történt a játéksorán, egy olyan szituáció, amiből mi jöttünk ki rosszul. A gondok igazából itt jöttek elő. Ez persze semmit nem von le a Körmend érdemeiből, a maximumot nyújtották ezen a meccsen, ám igaz, ugyanez elmondható az én játékosaimról is.