Könnyedén vette az első akadályt a Körmend a Göcsej kupán

A piros-feketék 33 pontot vertek szlovén ellenfelükre.

A meccs előtt civilben tűnt fel a körmendi együttes centere, Nermin Hujdorovic. A játékos még a múlt héten sérült meg a Mogyorósy Szilárd-emléktornán. Azóta nem jött rendbe a combhajlítója.

A szlovén csapatnál ismerős arcot láthatott a körmendi közönség, hiszen a vendégek kispadján az a Milos Sporar ült, ki korábban a ZTE vezetőedzői posztját töltötte be.

A meccs első kosarát aztán Ferencz szerezte triplából. Dickerson újabb távoli dobással gyűjtögette a Körmend pontjait, majd a szlovénok is rákapcsoltak. A negyed derekán mindössze 4 pont volt (15-11) a körmendiek előnye. Nem telt bele sok idő, visszazárt a Lastovka, és át is vette a vezetést. A 10 perc végére egy pontos előnnyel végzett a vendég együttes.

Szlovén hármassal folytatódott a találkozó. Aztán ismét szorosan alakult az eredmény. Katura triplája (30-29) után újra a Körmendnek állt a meccs. Időt kértek a szlovénok, de különösebben nem látszott meg a játékon, hogy változtattak volna. A félidőre Farkas Attila gyújtotta be a „dobórakétákat”, és 51-42-re ugrott meg a Körmend pontjaival.

Nem kellett sokat várni a nagyszünet után, és a Körmend tovább folytatta munkáját. Hamarosan elhagyták a lélektani 10 pontos határt is. Dickerson hatalmas zsákolása után már 18 pontra (60-42) ugrott a hazaiak előnye. Sporar edző időt is kért. A Lastovka így sem tudott mit kezdeni a Körmenddel, Perry kosara után már 20 pont tátongott az együttesek között. A szlovénok teljesen szétestek, a Körmend folyamatosan tudott élni a vendégek hibáiból. A harmadik negyed végén már csak az volt a kérdés, hogy mikor lesz meg a csapatok között a 30 pontos differencia.

Bár a negyedik negyedig kellett rá várni, végül beállt a csapatok közé a bűvös 30 pontos különbség is. A vége már igazi gála volt a Körmendnek. Triplákkal, zsákolásokkal és szép megoldásokkal kedvezett a közönségnek a hazai csapat. A 100. pontot Channels dobta, akinek az új „házirend” értelmében, sütire kell majd megvendégelnie a csapatot.

A Körmend csütörtökön 18 órakor a Sopron csapatával folytatja, a Zalaegerszeg városi Sportcsarnokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport