Továbbra is robog az Egis Körmend

A Pécs 19 pontról kapaszkodott vissza a meccsbe, ám a vasiak nem hagyták magukat.

A Körmend és a Pécs szombat esti meccse előtt a hazai klub egy kis ünnepségen gratulált a nemrégiben Príma díjjal kitüntetett Bebes Istvánnak, a csapat egykori játékosának, a város jelenlegi polgármesterének.

Az első kosarat Budimir jegyezte, aztán a másik oldalon Horti is betalált. A Körmend mintha kissé álmosan kezdett volna. Ezt egyébként a hazai közönség is megérezte és már az első negyedben elképesztő szurkolással próbálták meg felrázni a csapatot. Ám a gárdák, és nem csak a körmendiek, így is nagyon sok hibával folytatták a játékot. 6-11-es állásnál aztán időt kért Teo Cizmic. A Pécset azonban nem sikerült befognia a vasiaknak. Az első 10 percet így a vendégek hozták.

A körmendiek Fepuja dobott egy kosarat a második 10 perc nyitányaként. A levegőben pedig ott volt a fordítás lehetősége, a hazaiak ugyanis egyre inkább kezdtek ébredezni. A meccs 14. percében Allen kosarával aztán meg is jött a vasi publikum által olyannyira óhajtott pillanat: körmendi vezetést mutatott a tábla. Sőt, evés közben jött csak meg igazén az étvágy. Alig két percre rá már 10 pontos különbséget mutatott az eredményjelző. Csirke Ferenc pedig időt kért. Sajnos hiába. A pécsieknek az elkövetkezendőkben egy rendes támadást sem sikerült véghezvinni. 20-0-s periódus után Supola talált be egy triplával és törte meg a vendégek kosárcsendjét.

Egy sokkal higgadtabb Pécs lépett pályára a második félidőben. Supola triplával nyitottak a baranyaiak, akik szépen lassan visszajöttek a meccsbe. Supola újabb triplája után, már csak 6 pont volt a hazaiak előnye. Bíró Olivér triplája kellett hozzá, hogy a meccs 27. percében ismét egált (52-52) mutasson az eredményjelző. Ismét izgalmassá vált a találkozó. A hazaiak jobb dobóteljesítménye miatt azonban 6 pontos körmendi vezetéssel néztek elébe az együttesek a záró negyednek.

6-0-s körmendi folytatás, és 12 pontos különbség. Ezt hozta az utolsó negyed első két perce. Csirke edző ugyan időt kért, és megpróbálta csapatát még felrázni, de a körmendi lendületet nem lehetett megtörni. A hazaiak ekkor már nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból.

Ezzel négy meccs után továbbra is veretlen az Egis Körmend.

Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a Pécsnek, mert egy nagyon jó csapat, és gratulálok kollégámnak, aki remekül felkészítette együttesét a mai meccsre. Emiatt játszottunk ma szoros és kemény meccset. Volt néhány szituáció, amikor rossz döntéseket hoztunk és hibáztunk, de ezeket ki kell majd javítanunk és okosabbnak kell lennünk.

Csirke Ferenc, a PVSK vezetőedzője: Gratulálok a Körmendnek a győzelemhez. Sajnos pont abba futottunk bele, amit el szerettem volna kerülni, a Körmend szervezett labdákból indított gyors-indításai. A körmendi együttes eddig ugyanis minden meccsét azzal nyerte meg, hogy gyors-indításokból pontokat szerzett. Az azonban mégis csak mutat valamit, hogy -19-ről vissza tudtunk jönni a meccsbe. Talán jó úton járunk, ha kevesebb eladott labdával játszunk, akkor lesz keresnivalónk a pályán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport