A Szolnokot fogadja ma az Egis Körmend

A sok sérülés rányomhatja bélyegét a találkozóra.

A második Egis Körmend az ötödik helyen álló Szolnoki Olaj KK-t fogadja csütörtök este a felsőház nyolcadik fordulójában. Az előző mérkőzését mindkét csapat elvesztette (egyaránt a Zalaegerszegtől kaptak ki), így mindkét fél javítana, ez azonban nem lesz egyszerű: a vasi csapatnál ezúttal sem tudni, ki lesz hadra fogható (úgy tudjuk, Allen játékára már van esély), míg a középszakaszban idegenben még nyeretlen Szolnoknál Andric szereplése kérdéses.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Továbbra is nehéz helyzetben vagyunk a sérülések miatt, az elmúlt meccsekhez hasonlóan most sem tudom, hogy ki tud, és ki fog játszani csütörtökön, és csak remélni tudom, hogy minél több játékosom bevethető lesz. Annál is inkább, mert egy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk. A Szolnok az egyik legjobb csapat Magyarországon, mindenképpen a legjobbunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy megverjük őket - akárhogy is állunk majd fel.

Zoran Kmezic, a Szolnoki Olaj vezetőedzője: A Zalaegerszeg ellen csalódást keltő eredményt értünk el a legutóbbi meccsünkön, de azt el kell felejtenünk, túl kell tennünk magunkat rajta. A pályaelőnyért folytatott harcban nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, már nem a saját kezünkben van a sorsunk, de meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, be kell húznunk a középszakaszból hátralévő két meccsünket, és akkor reménykedhetünk. De ha ez nem jön össze, akkor sincs semmi elveszve: ott vagyunk a rájátszásban, jó a csapatunk, így hiába kezdenénk pályahátránnyal, bármi megtörténhet - adott esetben az 5. helyről indulva is megnyerhetjük a play-offot. De egyszerre csak egy lépést tegyünk: a csütörtöki meccsel kapcsolatban nagy kérdés, hogy a Körmend hogyan fog felállni, de az biztos, hogy csak agresszív, kemény védekezéssel lehet esélyünk a győzelemre. Andric játéka kérdéses, ő még a ZTE ellen sérült meg, és azóta nem edzett a csapattal - az esti vizsgálat függvényében döntjük el, hogy bevetjük-e őt, vagy a végső cél figyelembevételével inkább pihentetjük.

A sérülések dönthetik el a találkozót

A mérkőzés esélyeit Zsoldos András, négyszeres magyar bajnok, kupagyőztes edző elemezte:

– Nehéz a mérkőzésről addig bármi okosat mondani, amíg nem tudjuk, hogyan áll fel a Körmend. Ha az elmúlt meccseken látott foghíjas kerettel állnak ki a vasiak a találkozóra, akkor össze jöhet a Szolnoknak az idegenbeli győzelem, ha viszont bevethetőek lesznek a hazaiaknál a légiósok, akkor én a Körmendet tartom esélyesebbnek. Egy biztos: a Szolnok nagyon igyekszik majd jóvátenni a legutóbbi meccsen elszenvedett fiaskót, attól függetlenül is 110 százalékot fognak adni, hogy a riválisok botlásával még van esélyük a legjobb négybe kerülésre. Nem gondolom tehát, hogy megismétlődhet az alapszakasz utolsó meccsén látott, kiütéses vasi győzelem, én mindenképpen szoros meccsre számítok.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport