A Szolnok nagyot lépett a döntő felé, kettővel vezet a Körmend előtt

Az Olaj idegenben is megverte Ferenczéket.

Csütörtök este az Egis Körmend a Szolnoki Olaj KK-t látta vendégül az elődöntőbeli párharc második összecsapásán – az elsőn Vojvodáék 92-72-re nyertek. Ferencz triplájával indult a találkozó, a túloldalon pedig Milosevics büntetőből szállította az első pontokat, majd két perccel később triplából is betalált a szerb légiós (6-9). A vasiak is remekül céloztak távolról, az első három kosaruk hárompontosból született.

Ebben a periódusban „Fepu” vette a vállára csapatát, a hátvéd a Körmend 25 pontjából 15-öt szerzett, triplamutatója pedig 4/4 volt. Az Olaj dolgát nehezítette, hogy az első negyed végére Tóth Ádám megszerezte harmadik faultját. Kovács Péteré volt az utolsó szó, ám közelije kimaradt, így 25-22-vel zárult az első felvonás.

6-0-s rohammal folytatta a Körmend (31-22), ám ezt követően a félidőig akadozott a támadógépezet, az Olaj pedig kihasználta a hullámvölgyet. A kilencpontos fór már a hatodik perc közepére elfogyott, Vojvoda és Milosevics is betalált távolról, Ford nevéhez pedig az egyenlítő kosár fűződik (34-34). A nyolcadik perc végére Perry triplája és Vojvoda kettese után öttel ment az Olaj, amikor következett Constantinides időkérése (36-41). A megbeszélés alatt keményen leteremtette játékosait a körmendi edző, ám ennek nem lett meg az eredménye, Ferenczéknek nem ment a pontszerzés, így pedig a félidőre kilenc lett közte.

Forrás: bb1.hu

Hollins kihagyott középtávolijával indult a második félidő, az Olaj pedig zsinórban három triplával nyitott, Andric, Milosevics és Perry is elsüllyesztett egyet (38-54). A Körmendnél Ferenczen kívül a többiek nem igazán érezték a hármasokat, Davis ebben a periódusban 1/6-tal állt, míg Fanning 1/4-gyel.

A hazaiak igyekeztek faragni a hátrányból, ám egészen a negyed utolsó fél percéig nem sikerült tízen belülre nézniük, pedig erre Fanningnek és Hortinak is megvolt az esélye. A harmadik felvonás végén Fanning büntetőivel alakult ki a közte kilenc, így 56-65-nél jött el az utolsó etap.

Ez jól indult a Körmend szempontjából, hosszú idő után újra hárompontosoknak örülhetett a közönség, Fanning és Hollins is jól célzott, majd Horti egyik büntetője talált utat a gyűrűbe, így 7-0-s rohammal nyitottak a hazaiak (63-65). Az előnyt azonban nem engedte ki a kezéből az Olaj, pedig három perccel a vége előtt Davis kétpontosával is egy kosárnyira voltak a hazaiak (69-71).

Ekkor jött Andric és Perry két közelije, a 69-75 pedig túl nagy előnynek bizonyult már ahhoz, hogy visszajöjjön a Körmend. Igaz erre az utolsó támadásnál még megvolt az esély, a „faultcsatát” követően Perryre fújtak rá a sporik egy támadót, így 77-80-nál a Körmend egyenlíthetett volna, de Ferencz triplája nem ment be kiszorított helyzetből. A Szolnok győzött, így vasárnap hazai pályán lezárhatja a párharcot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport