Ahogy arról lapunk is beszámolt, a péntek reggeli számok arról tanúskodnak, hogy Magyarországon visszaszorulóban van koronavírus járvány.
Ugyanakkor ma két elhalálozott mellett 14 új fertőzöttet is találtak.
Mint ahogy az Operatív Törzs ma délelőtti sajtótájékoztatójából kiderül, az új fertőzöttek között két fiatal is van: egyikük 15, másikuk 11 éves.
„Ők egy-egy családi járványhoz tartoznak”
– közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette: mindkét fiatal betegnek jó az állapota.A Nemzeti Népegészségügyi Központ fővárosi szennyvízvizsgálatai (ennek felfedezéséről két hónappal ezelőtt részletesen írtunk ), ugyanakkor azt mutatják, hogy a vírus még jelen van, de erősen csökkent a korábbi adatokhoz képest: azaz néhány héten belül nem várható a fertőzöttek számának emelkedése.
A szennyvízvizsgálat elkezdődött a vidéki nagyobb városokban is.
Biztosra veszik a második hullámot
Müller Cecília sajtókérdésre elmondta: „ nyilvánvalóan a vírus nem tűnik el, itt marad velünk, és a járványügyi szakemberek az egész világon azt mondják, hogy lesz második hullám”.
Eltérések a szakemberek véleményében csak abban vannak, hogy milyen mértékben és formában tér majd vissza a betegség.
Magyarországon így továbbra is fenntartják a járványügyi éberséget, ezért tovább dolgozik az Operatív Törzs, és egy figyelőrendszer segítségével észlelik a változásokat, és létrehoznak egy járványügyi bevetési egységet, és ha a betegség ismét szaporodni kezd, megteszik a szükséges intézkedéseket, és emellett érvényben maradnak a megelőző intézkedések.
Megyékre bontott aktív fertőzöttek száma
Ismét közölték a megyére bontott aktív fertőzöttek számát is. Ezek szerint továbbra is a fővárosban van a legtöbb ilyen eset (421), ezt követi Zala (167), Pest (141), Komárom (135) és Fejér (134).
Vas megyében mindössze két aktív fertőzött van (korábban 3 volt ezt a szám).
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
