Egy "átlag" magyar háztartásnak már 13 millió forintos megtakarítása van

Szépen gyarapodnak a megtakarítások, igaz az infláció erősen megnyeste őket.

Az egy magyar háztartásra jutó pénzügyi megtakarítás idén megközelítette a 13 millió forintos átlagot - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikái alapján. Mint kiderült, összesen 54 ezer milliárd forint fölé emelkedett a lakossági kézben tartott, pénzügyi megtakarítások állománya 2023 második negyedévében. A legnépszerűbb befektetés a bankbetét, az állampapír, a befektetési alapok és a készpénz: ezek tették ki a pénzügyi megtakarítások 78 százalékát.

Ráadásul, a pénzügyi megtakarítások 2010. óta nominális értelemben csaknem megtriplázódtak, habár az inflációval korrigált értékeket szemlélve már sokkal mérsékeltebb emelkedést láthatunk. Az infláció miatt egyébként az idei első negyedévben a csúcshoz képest már 13,1 százalékkal lejjebb csúszott a reálvagyon mennyisége.

Az is megfigyelhető, hogy az áremelkedések miatt változások történtek a portfoliókban: három negyedév alatt kb. 11 százalékkal csökkent a bankbetétekben tartott befektetések mennyisége, míg az állampapírok állománya a kedvezőbb kamatozásnak köszönhetően 19 százalékkal nőtt, de a befektetési jegyekben tartott vagyon is 44 százalékkal bővült egy év alatt.

A lap az egyenlőtlenségek kapcsán azért megjegyzi, hogy Magyarországon a pénzügyi megtakarítások 83 százaléka a háztartások leggazdagabb 30 százalékánál összpontosul, a háztartások legszegényebb 30 százaléka mindössze a megtakarítások 5 százaléka felett rendelkezik a 3 évente elkészülő háztartási vagyonfelmérés adatai alapján, mely legutóbb 2022-ben jelent meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság