Csordultig megtelt szombat délután két órára az AGORA Művelődési- és Sportház, ahol Japán napot szerveztek - immáron tizenhetedik alkalommal. Az eseményre pedig idén minden eddiginél többen voltak kíváncsiak - legalábbis az egyik szervező szerint, aki nem emlékszik arra, hogy valaha tele lett volna már a megnyitó ideje alatt is az épület.
Én is ekörül érkeztem a helyszínre, ahol már óriási nyüzsgés volt. Mégsem erre csodálkoztam rá elsőként, hanem néhány, az épület előtt parkoló autóra. Csak pár jármű, ebben semmi meglepő nincs, mégis megfogalmazódott a fejemben, hogy miért is vannak ezek itt. Aztán kiderült, ez is a szóban forgó Japán nap egyik "helyszíne", utólag belegondolva pedig nehéz is lett volna elképzelni, hogy a gépjárműkiállítást bevigyék mondjuk az aulába vagy a nagyterembe. Nem is lett volna neki hely, ugyanis mindkét helyiség tele volt állomásokkal, ahol belekóstolhattam a japán kultúrába.
Igyekeztem minden helyszínt körbejárni, de mivel a japán kultúra nem áll túlságosan közel hozzám, többször nem értettem, mi történik, vagy miről van szó. De persze így is jó volt látni a különböző programokat, közülük is az egyik legérdekesebb talán a Dango készítő workshop volt: aki nem tudná, ez egy japán édesség, amit a résztvevők ott helyben készíthettek el.
És ez még csak a kezdet, ugyanis lehetett sushit enni, szebbnél szebb bonsai fákat nézi, na meg persze venni egy csomó dolgot: egyebek mellett japán képregényeket (mangát), animés ajándéktárgyakat, porcelánokat és édességeket is. De lehetett origamizni, játszani fából készült logikai játékokkal vagy beöltözni japán viseletbe.
Persze a színpad sem volt üres, itt egész délután olyan bemutatók vagy előadások zajlottak, amik kicsit közelebb hozták a japán életérzést a megjelentekhez. Volt judo bemutató, papírszíházi előadás (kamishibai), és azt is meg lehetett nézni, hogyan kell japán kardot készíteni - és akinek ez nem elégítette ki a vágyait, az meg is nézhetett több fegyvert, hiszen egy kisebb kiállítást is rendeztek.
Az eseményt a Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathely szervezte. A programok kora délutántól egészen estig tartottak.
Ha nem volt ott azért, ha pedig ott volt, azért nézze meg galériánkat az eseményről a képekre kattintva.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!