Egy hónap és itt a VOLT

Két év szünet után ismét startol a Telekom VOLT Fesztivál világsztárokkal és a hazai zenei élet krémjével.

A Telekom Nagyszínpad az első napon az Ivan & The Parazollal indít, akiket a Carson Coma követ, majd jönnek a tankok, azaz a Tankcsapda és az estet ezen a színpadon a Muse zárja. Másnap itt a Brains kezd, aztán Skillet koncert következik, majd a Bagosssy Brothers Company és főzenekarként a The Killers lép színpadra.

És elérkezett a csütörtök és a Telekom Nagyszínpadra lép Dzsúdló, a Follow the Flow, a brit énekes Yungblud és a szintén brit Bring Me The Horizon. Péntekre várjuk Azahriah koncertjét, de lesz Irie Maffia, Halott Pénz és Sum 41 is. A VOLT zárónapján a Telekom Nagyszínpadon lép fel a Platon Karataev, Passenger érkezik ide a Majka & Curtis páros és a VOLTot itt a Pendulum élő produkciója zárja.

Két további zenei színpadon további több mint 60 produkció szórakoztatja majd a VOLTra kiéhezett fesztiválozó közönséget. A Telekom Kraft színpadon olyan nevek lépnek majd fel – a teljesség igénye nélkül – mint a Blahalouisiana, az Analog Balaton, a Bohemian Betyars, a hiperkarma, a Csaknekedkislány, a Fran Palermo, a Fish!, a Supernem, Dé:Nash, a Galaxisok, Beton.Hofi, a Ricsárdgír, Belga vagy az On The Low bulisorozat, és a nemzetközi fellépők névsorát tovább erősítő Netsky.

A Beko színpad szerdán indul, rajta lesz majd Krúbi, Punnany Massif, Elefánt, 30Y, a Wellhello, a Lord, az Esti Kornél, a PUF, a ByeAlex és a Slepp, a Vad Fruttik, Scarlxrd, Borgore és még sokan mások.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra