Egy idős férfi 12 kilométert vezetett szembe a forgalommal az M85-ös úton, majd ütközött

Négyen sérültek meg a balesetben. Ismét előkerül a régi kérdés.

„Múlt kedden az M85-ös úton Győr irányába a fertőendrédi csomópont közelében egy forgalommal szemben haladó jármű okozott balesetet” – írja Instagram-oldalán a Magyar Közút, majd részletezi, hogy mi történt.

Ezek szerint az idős férfi több mint 12 kilométert haladt szabálytalanul, amikor egy személyautónak ütközött. A balesetben négyen sérültek meg, őket az mentők kórházba szállították.

A Magyar Közút által közzétett felvételeken látszik, ahogy egy pihenőből szabálytalanul fordul rá a forgalommal szembeni irányba az autós, majd végig a belső sávban halad és a fertőendrédi csomópontnál ütközik a szabályosan közlekedő járművel.

Nem az első

Az elmúlt időszakban több hasonló baleset is történt. A jármű vezetője itt is eredetileg szabályosan, a menetiránynak megfelelően közlekedett, majd kiment egy pihenőbe és onnan fordult rá szabálytalanul balra a pályára. Úgy, hogy tudnia kellett, egy gyorsforgalmi úton közlekedik, a pihenőből kivezető út vonalvezetése, táblázása is mind úgy van kialakítva, hogy gyakorlatilag rávezeti a sofőröket a pálya megfelelő irányára.

Mit kell tenni ilyen helyzetben?

„Habár ez nehezen elképzelhető, de ha valaki mégis eltévesztene egy kijáratot a gyorsforgalmi utakon, ne essenek pánikba, ne tolassanak vissza, ne forduljanak meg” – kéri a Közút.

Álljanak meg egy pihenőnél vagy a következő csomópontnál és szabályosan hagyják el a pályát, húzódjanak félre és kérjenek segítséget a 112-es segélyhívó számon.

Ismét előjön a régi kérdés: milyen feltételekkel kapjanak jogosítványt az idősek?

A felvétel alatt számos hozzászólás található, nem egy közülük azt a régi kérdést járja körül, hogy milyen feltételekkel kellene jogosítványt adni az idős embereknek.

Lapunk egy korábbi, nagyon hasonló eset kapcsán foglalkozott a témával Miért ül még volán mögé, papa? – Az utca emberét kérdeztük az időskori vezetésről 2020. August 04. 19:40 . Akkor megkérdeztük az utca emberét, is, hogy mit gondol erről.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló