Homokzsákkal kell teljesíteni a 13 kilométeres távot.
Szeptember 30-án, Bozsokon rendezi meg a TOP 10 Sport Egyesület, Hybrid Athletic Training (H.A.T.) csoportja az első Menj! és pokol extrém futóversenyt. A verseny lényege röviden annyi, hogy a futók 2 illetve 4 kilós homokzsákokat kapnak ami egyben a rajtszámuk is, és ezzel kell teljesíteni a 13 kilométeres, ám de nagy színtkülönbségekkel tarított pályát. A futás közben nem csak a távval és a szintkülönségekkel kell megküzdenie az indulóknak, hanem a különböző akadályokon is, amiket egyébként kiválthatnak majd az versenyzők, minden állomásnál 30 darab burpeevel.
Nevezni szeptember 27-án éjfélig lehet, a top10se_PONT_crosstraining_KUKAC_gmail_PONT_com e-mail címen lehet. Bővebb információ az esemény %22%7D"]Facebook-oldalán található.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!