Részletesen tárgyalta a bonus-malus rendelet egyes rendelkezéseit tegnap a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága, mivel kiderült, hogy akár 15 éves kármentességet követően egy egyszeri, nem jelentős összegű károkozást után akár négyszeresére növekedhet a biztosítási díj. Ráadásul a bonus-malus rendelet törvényi felhatalmazás nélkül, illetve azon túlterjeszkedve ad lehetőséget a biztosítóknak a díjhirdetésre. Emiatt alkotmánybírósági eljárás indítását kezdeményezi az Autóklub.
De az is jogállamiság sérelmét jelentheti, hogy megítélésük szerint a meghirdetett díjak átláthatatlanok, 40-50 oldalas apróbetűs feltételekben szerepelnek, egyes biztosítóknál egy hónapon belül akár háromszor is változnak, és különösen sérelmes az, hogy a többszörös díjnövekedés abban az esetben is bekövetkezhet, ha az autós a bonus-malus rendelet felhatalmazása alapján az okozott kárt maga megtéríti.
A tegnapi ülésen jelen volt az Alapvető Jogok Országgyűlési Biztosi Hivatalának képviselője is, ám a MABISZ képviselői, bár meghívást kaptak, nem jelentek meg.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!