Elballagtak a szombathelyi Puskás Tivadar Szakképző Iskola diákjai

De a 91 végzős aranyköpései, félreértett vállrándításai ott lapulnak majd évtizedek múlva is az iskola falai között.

A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 6 osztályának 91 végzős diákja ballagott el május 5-én, pénteken, bejárva a feldíszített iskola épületét, elhaladva az alsóbb éves tanulók sorfala között - számolt be lapunknak Porpáczy Marcell Péter, Szombathely diákönkormányzatának alpolgármestere.

Az alsóbb évesek nevében Tamás Kristóf 12/I osztályos tanuló Kiss Jenő sorait idézve tette fel a kérdést a végzősöknek, hogy mit látnak, ha visszatekintenek a középiskolás éveikre. Majd az alsóbb éves puskásos diákok nevében azt kívánta, ha kilépnek az ajtón és elindulnak, útjukat siker koronázza.

A ballagók nevében Kovács Rajmond 12/A osztályos tanuló köszönt el bízva abban, hogy nevük fel-felbukkan egy-egy tanár szájából, mikor jó vagy rossz példaként említi, és ott lesznek láthatatlanul mindenhol, ami a puskásos léthez köthető, aranyköpéseik, félreértett vállrándításaik ott lapulnak évtizedek múlva is az iskola falai között.

A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
Nyugat.hu

Vöcsei Imre igazgató két gondolat köré építette beszédét. Egyrészt felhívta a diákok figyelmét arra, hogy nagyon fontos lesz életükben, hogy megérezzék, ha a majdani munkájuk során váltaniuk kell. Hangsúlyozta, a jövő kihívásainak kell megfelelniük. Másrészt egy történettel arra vezetett rá mindenkit, hogy mi az, ami fontos, amiért érdemes törni magukat és mi az, ami valójában felesleges. Végül egy Kassák Lajos-idézettel búcsúzott: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”

Osztályfőnöki dicséretet kaptak az ünnepélyes utolsó osztályfőnöki órán többek között a 3/11/E osztályból Béres Milán, Jakab Gergő, Nagy Dusán, Pál Patrik és Tóth Máté jó tanulmányi és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért eredményükért, ezzel a villanyszerelő szakmai írásbeli vizsga alóli mentességükért.

Igazgatói dicséretet kaptak többek között az 5/13/A osztályból Grüll Szabolcs kitűnő tanulmányi eredményéért és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, mechatronikai technikus szakmában elért eredménye alapján az írásbeli vizsga alóli mentességéért, Varga Bence kitűnő tanulmányi eredményéért.

A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
Nyugat.hu

E tanévben Simon Endre-emlékdíjat kapott a 3/11/D osztályból Kovács József Kristóf tanulmányi versenyeken elért eredményéért és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, gépi és CNC forgácsoló szakmában elért országos 6. helyezéséért.

Puskás plakettet, Tornai Endre András szobrászművész alkotását kapták a 3/11/D osztályból a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, gépi és CNC forgácsoló szakmában elért eredményük alapján, amellyel teljes mentességet szereztek a szakmai vizsga alól:

  • Kiss Milán országos 1. helyezéséért
  • Koósz Dániel Zsolt országos 2. helyezéséért
  • Büki Ákos országos 3. helyezéséért
  • A fiúkat a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Balogh Károly Zsolt főtitkár, a Schaeffler Savaria Kft. képviseletében pedig Nagy Miklós tanműhelyvezető is köszöntötte.

    A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
    A VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium 2023-as ballagása
    Nyugat.hu

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Galéria