Két megyei napilapnál már túl vannak a létszámcsökkentésen, a Délmagyarországtól most küldték el a szerkesztőség felét - írja a hvg.hu. A lap szerint ez arra utal, hogy a kormány nem fogja számolatlanul szórni a pénzt még az őt támogató sajtónak sem. Május közepén derült ki például az is, hogy a kormányközeli Pesti TV hamarosan megszűnik.
A Csongrád-Csanád megyei laptól is elküldték most a szerkesztőség felét: újságírókat, tördelőt és fotósokat is. A lap emlékeztet, hogy a Délmagyarországot 2017 októberében vásárolta meg Andy Vajna, majd egy évvel később a Közép-Európai Sajtó és Média alapítványnak ajándékozta azt. A lap öt év alatt olvasóinak majd a felét elveszítette, 2016-ban majd 35 ezer példányban fogyott, 2021 első negyedévére már alig 19 ezerre olvadt a példányszám.