Olvasónk pár mondattal jellemezte a Vépi úton látottakat és tapasztaltakat:
A képek a Vépi úton készültek némi kis hóesés után. Amint látszik, az út viszonylag letakarított, viszont egy aprócska hiba van az érintett útszakaszon, a gyalogos közlekedés feltételei nem adottak. (Ezalatt arra gondolok, járda nincs az adott szakaszon, így aki munkába jár, illetve munka után haza, életét kockáztatva megy az út szélén a Vépi úti körforgalomnál található buszmegállóhoz.)
Nehogy azt gondoljuk, csak egy kis hóban ilyen kockázatos a közlekedés, esőben sem jobb a helyzet, mert az út szélén akkor is bokáig áll a víz, amiben, mivel más választásod nincs bokáig kell járnod. Míg járda nem készül addig próbáljuk kiélvezni az évszak adta lehetőségeket
- írja olvasónk. Valóban.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!