"Eleven" címmel nyílt meg Rácz Gáspár, Vas megyei festő kiállítása március 5-én a budapesti Scruton V.P.-ben. A teltházas eseményen Mészáros Géza, Munkácsy-díjas festőművész mondott beszédet, gitáron pedig Korényi Eszter játszott.
Rácz Gáspár 2003-ban született Körmenden, középiskolai tanulmányait a Pápai Református Gimnázium grafika szakán végezte el, 2023 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátorművész szakos hallgatója. A művésszel kollégánk készített interjút, korábbi barátság révén tegeződtek.
Számítottál arra, hogy valaha Budapesten fogsz kiállítást megnyitni, méghozzá a saját képeiddel?
Mondanám azt, hogy számítottam, de inkább “reméltem” erre a jó szó. Nem gondoltam volna, hogy másfél éves egyetemistaként lesz egy egyéni kiállításom. Én először csoportos kiállításokban gondolkodtam, de úgy néz ki, megérte reménykedni.
Elhangzott a megnyitón, hogy bár Budapesten ez az első kiállításod, korábban már volt máshol is.
Az első, az a tapolcafői református templomban volt, mivel református középiskolába jártam. Illetve volt még egy Verőcén, a Zsengélő Caféban. Mindkettő kisebb kiállítás volt.
A mostani más, egyrészt mert Budapesten van, másrészt pedig egy konkrét közösségi térben, egy kiállítótérben és nem pedig egy kávézóban vagy egy templomban. Nyilván ezzel nem degradálni akarom az előző helyeket, csak hangsúlyozni akarom, hogy ez mekkora előrelépés számomra.
Mi vonzott a művészetben?
Egyedül nőttem fel, mert a testvéreim már mind kirepültek, ezért mindig valami kreatívkodással kellett magamat elfoglalnom. Ez végigkísért az általános iskolában is, ezután választottam a művészeti irányt. Nyolcadikban még azt gondoltam, hogy grafikus leszek, de aztán rájöttem, hogy a tervezőgrafikában nincs túl sok egyéni invenció.
Aztán elmentem festő restaurátornak, ami szintén egy kicsit más szakma, de mellette folyamatosan igazgatom a festészeti karrieremet.
A legnagyobb behatás talán mégis a családom volt, mert a szüleim mindig is nyitottak voltak erre a témára, sok kiállításra jártunk, és nagyon-nagyon vonzott ez az egész közeg, és az, hogy valamit létrehozni és adni tudsz az embereknek, ami a saját agyad szüleménye.
Ha már az inspirációknál tartunk, volt olyan művész, aki hatással volt a műveidre?
Abszolút. A már elhunyt Csernus Tibornak a munkái nagyon inspirálóak, főleg a legfrissebb képeimnél látszik a hatása. Ha valaki ismeri Csernus Tibor munkásságát, számára erősen nyomon követhető lehet a hatása a munkáimban.
Egyébként pedig a XX. századi magyar festészetnek az első fele, mint a nagybányaiak vagy a magyar expresszionizmus volt még erős hatással rám, ugyanúgy, mint a német expresszionizmus.
Talán még Egon Schielét emelném ki, mint egy külön, semmilyen műfajhoz nem sorolható művészt, aki nagyon inspiráló számomra.
Ahogy néztem a festményeket, az járt a fejemben, hogy bár sokféle stílusban készültek, mégis mindegyikben van valami “Rácz Gáspáros”. Mit mondanál, mi ez?
Talán azt tudnám mondani, hogy sokat kísérletezek, és nagyon-nagyon sok minden tetszik, ezért nehéz is összerántani ezeket, főleg úgy, hogy még - ha fogalmazhatok így - tanuló fázisban vagyok. Még nem mondanám magamat kész művésznek.
Emiatt sok mindenbe belekóstolok, de szép lassan én is látom, hogy kezdenek kialakulni olyan ecsetvonások, olyan stílusformák, amik dekadens motívumok, amik végigkísérik az eddigi munkásságomat, és szépen lassan összeállnak eggyé. Nem akarom erőltetni, hogy ebből rögtön egy legyen, mert ez magától kialakul idővel.
A mostani kiállításod az “Eleven” címet viseli. Ha választanod kéne egy másik jelzőt, mi lenne az?
Ez egy jó kérdés. Talán “lendület”, vagy valami, ami a temperamentumosságra utal, mert talán nekem az a legfontosabb a festészetben és a grafikában, hogy lendülete legyen és meglegyen a kellő expresszió is. Legyen benne egy bizonyos energia, hajló formák, semmi szögletesség, igazából ez vonz az egészben.
Bár mondtad, hogy még nem tartod magad rendes művésznek, de mégis az lenne a záró kérdésem, hogy milyen érzés ilyen fiatalon belecsöppenni a művészvilágba?
Fantasztikus. Nem tudnám ezt kifejteni, de nagyon jó érzés. Olyan, mintha kezdeném elérni az álmaimat, a vágyaimat, és örülök ennek, persze azért fontos az alázat is.
A kiállítás április 4-ig ingyenesen látogatható.
