Teltház előtt mutatták be Masszi Bálint Botrány című, tavasszal megjelent könyvét az Életünk Irodalmi színpadán. A szombathelyi jogtanácsos szerző 2024-ben nyerte meg a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif Irodalmi Folyóirat pályázatát. Novelláskötetével kapcsolatban szó esett családi és vallási örökségekről, a groteszk határairól, az NKA pályázati rendszerének labirintusáról és akut papucstolvajokról is. A szerzővel Bödecs László költő beszélgetett.
„Kicsit későn kezdődő pálya nagyon szép nyitányá”-nak adott otthont a Schrammel-gyűjtemény melletti színpad. Masszi Bálint és családja ugyanakkor már tősgyökeres „bloomsdayező”: esztéta anyja és festő apja közül az utóbbi nemegyszer bújt James Joyce bőrébe a fesztivál korai kilencvenes éveiben. Masszi elmondása szerint eleinte versekkel próbálkozott, ahol saját szavaival élve tehetséget mutatott, de szorgalmat semmiképpen. Egy 2019-es Qubit-esszépályázaton elért helyezés terelte a rövidprózák világába és késztette kísérletezésre.
A számítógép mély mappáiba termelt munkákból válogatta össze a kötet anyagát szerkesztője, Taródi Luca, fül-és bevezetőszövegben pedig Nádasdy Ádám és Fehér Renátó méltatása áll. Írásait átszövi karakterei iránti különleges figyelme – legyen szó egy krokodiljelzéses papucsról, sírfaragókról, kiállhatatlan professzorokról és HR-esekről – szociografikus, intézményrendszer-és kapitalizmusellenes kritikája. Egyértelmű, a mai világ társadalmi meghatározottságai nyomorítanak, amiről az erőteljesen alkalmazott groteszk és abszurd eszközök, csattanók, a feketehumor-nyelv is árulkodnak.
A kötet szerkezetileg három részre tagolódik. Elsőként hosszabb terjedelmű novellák követik egymást, majd középen összeolvad a tér, több novella is ugyanazt a szereplőgárdát bírja mozgásra. Lezárásképpen számos skiccszerű karcolattal találkozhatunk. Masszi elárulta, hogy a könyvcím teremtő erejűnek bizonyult: a megjelenés NKA-s pályázati források ingatagsága miatt volt kénytelen két évet csúszni, így bizonytalan körülmények között tért öntudatra, több év csiszolómunkát követően. Ebben segítségére volt édesanyja, mint első kritikus, korrektor párja, valamint Dragomán György korai útmutatásai, és a Joyce Club Savaria műhelyalkalmai.
Noha itt abszolút nem egy autofikciós műről van szó, a gyakorló jogászlét logikai gondolkodása, a dunántúli illetőség, a törvényelemzés aprólékossága egyaránt visszaköszön a szövegek tartalmi felépítésében; ritmikusságuk egyfajta nyugtalanító dobszó a háttérben, akárcsak a zsinagóga irányából beszűrődő Lovasi-féle Halmahera-feldolgozás. Masszi vallja, hogy igaz reakciókat sokszor kényszerhelyzeteknek való kitettség vagy meglepetésszituáció szül, amik akaratlanul is horrorisztikussá, de egyben igazán őszintévé válnak. A néhol arcbamászó megrajzolás olyan sokkot eredményez, ami rögtön társadalomkritikára gerjeszt, és visszavetíti a bennünk és a sokszínű karaktergárdában élő kényszerességet. Cselekvéseik kikísérletezésre várnak, ellenben valós tapasztalattal telítettek.
Különösen erős a novellákon átfutó vallás-és intézménykritika: Masszi istenfigurája adottan egy negatív tulajdonságokat összesűrítő alak. Egyetemen játszódó novelláinak tizenkét szemináriumi tanítványa közül csak Lilith az, aki igazán tanulna. A megfordított hierarchia egyszerre figyelemfelkeltés, a katolikus szimbólumrendszer újrahasznosító beépítése és nonkonformista provokáció, ami a tekintélyelvű intézményszervezet ellenében foglal állást. Paradox módon mutatja meg, hogy a késő-kapitalista „akaraterőszakolás” elé miként van lehetőség kritikus tükröt tartani.
A beszélgetés végén a szerző felolvasásában A kör c. novelláját hallhatták a résztvevők. Masszi azt is elárulta a „minden novellista rémálmának” tartott kérdésre, hogy jelenleg egy hosszabb prózai szerkezetet ápol. Lehet, ismét csak egy pályázatra van szükség, és amaz is elkészül – jegyezte meg humorosan Bödecs. Masszi rövidprózáival ugyanakkor számtalan folyóiratban és irodalmi portálon találkozhatnak az olvasók, így az elkészülésig sem maradunk új novellák nélkül.
