Nyolcvankét éves korában elhunyt Nagy Marianna olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok műkorcsolyázó.
Az MTI tájékoztatása szerint a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség szerdai tájékoztatása szerint Nagy Mariannát a múlt héten szállították be a Szent Imre Kórházba gyomorvérzéssel, vasárnap már nem volt eszméleténél, és hétfőn délután meghalt.
A szombathelyi születésű Nagy Marianna testvérével több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartozott páros műkorcsolyázásban. A kettős három téli olimpián vett részt, ezek közül 1952-ben és 1956-ban a harmadik helyen végzett. Emellett 1950-ben, valamint 1955-ben a kontinens legjobbjának is bizonyult.
1984-ben vonult nyugdíjba, ezt követően Szegeden, később Szombathelyen utánpótlásedzőként tevékenykedett.