Éljen május 1-je! - Emlékszik még a régi május 1-jei felvonulásokra?

Most segítünk a nosztalgiázásban egy szép nagy képgalériával azoknak, akik még élőben látták. De azoknak is tanulságos, akik nem voltak ott.

Habár május 1. és a kapcsolódó felvonulások a szocialista rendszerhez kötődnek a fejekben, az ünnep már 1817 óta létezik. Akkoriban szervezték a munkások az első majálisokat. Nemzeti ünneppé persze valóban a szocialista országokban vált először, 1945 óta hivatalos ünnepünk.

Május elsejei felvonulás régen
További fotókért kattintson a képre!
Spiegler Tibor gyűjteményéből

Az aktuális május elsejei jelszavakat, amelyeket a transzparensekre írni kellett, egy hónappal az ünnep előtt megjelentette az újságban a párt központi bizottsága. A felvonulók heteken át készítették a transzparenseket, papírmaséból szobrokat, díszítették a teherautókat virágokkal és színes szalagokkal.

Május 1.
További fotókért kattintson a képre!
Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár

És hogyan miként is zajlott ez annak idején? Május elsején reggel a munkások az üzemekben gyülekeztek, sokuknál volt valami ital, ami megalapozta a jó a hangulatot. Megvolt a felvonulási forgatókönyv, hogy kik hol csatlakoznak az ünnepi menethez, ami Szombathelyen a Kálvária utca felől fordult rá a Jókai utcára, és haladt el az emlékműdomb alatti területen felállított tribün előtt. Ezen az emelvényen álltak a város vezetői és azon kiváltságos dolgozók, akik aznapra kapták meg a munka érdemrend ezüst vagy arany fokozatát.

Május 1.
További fotókért kattintson a képre!
Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria