Elkapták a soproni rendőrjárőrt elsodró autóst

A 42 éves boszniai-hercegovinai állampolgár idén augusztusban egy vele szemben történt rendőri intézkedés közben elsodort autójával egy soproni járőrt.

Állampolgári jelzés érkezett a rendőrségre 2020. november 23-án 11 óra 30 perckor arról, hogy egy gépkocsiban – ami a Sopront Ágfalvával összekötő úton haladt – egy körözött férfit láttak közlekedni. A helyszínre irányított járőrök néhány percen belül megtalálták, és megállították a bejelentésben szereplő autót. A sofőr adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy a férfit elfogatóparancs alapján körözik, mivel 2020. augusztus 17-én 21 óra 40 perckor egy közúti ellenőrzés során elsodort egy soproni járőrt, aki emiatt megsérült. A járművezető ezután külföldre menekült. Az eset kapcsán lefolytatott szemlén a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét a rendőrök beazonosították, ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás.

A soproni járőrt ellenőrzés közben sodorta el a férfi.
police.hu

A körözött férfit az egyenruhások elfogták, majd – őrizetbe vételét követően – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték. A nyomozást vele szemben, a hatásköri és illetékességi szabályok értelmében, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek