Szombaton zenés irodalmi estre gyűlt össze a közönség a szombathelyi Schrammel-gyűjtemény kis udvarán. A hangulat eleinte kifejezetten emelkedett volt, az érdeklődés pedig óriási: a székek hamar elfogytak, újabb padokat hoztak be, és végül mindenki ülőhelyről várhatta a kezdést.
Az estet Fehér Renátó költő nyitotta meg, rövid bevezetővel. A felolvasásokhoz pedig Doma Bence szolgáltatta a zenei aláfestést – nem csupán kísérte a szövegeket, hanem aktívan formálta is az est ritmusát. Játéka érzékeny és pontos volt. Ritka az, amikor valaki ennyire együtt tudjon élni a hallott szöveggel, miközben improvizál.
Tóth Réka Ágnes, a Weöres Sándor Színház dramaturgja egy asszimilációs történettel indított: hogyan válik az ismeretlen megszokottá. Kedves és aprólékos novellája, a hétköznapi részletekbe kapaszkodva mutatta meg, mit jelent belakni egy várost. Nem volt nagy ívű, de működött.
A meglepetést Ragnar Almqvist, Írország magyarországi nagykövete szolgáltatta. Nem csupán diplomataként, hanem érzékeny és érett szövegmondóként is helytállt. Írásában egy barát elvesztéséről, a gyászról és az emlékezésről szólt, miközben a sorok mögött felsejlett az ír és a közép-európai lét határvidéke. Ez volt az est csúcspontja!
Ezek után a személyes, gyerek- és fiatalkori önvallomások következtek. Elsőként Péczeli Dóra hozott egy ízig-vérig csajos történetet, ami néha kicsit döccent, bár ezt annak is betudhatjuk, hogy inkább az örkényi egypercesek felé mozdult el, és több, kisebb epizódra tagolta a novelláját.
Bödecs László ezzel szemben kicsit tovább ment vissza az időben, fiktív helyekkel és egy kisgyermek szemüvegén át mutatta meg Olad világát, valahol a ’90-es években. Érdekes gondolatkísérlet volt, ezt meg kell hagyni.
Masszi Bálint írása remekül reflektált Péczeli Dóra írására, mintha ugyanannak a kornak a tükörképei lennének, csak a mesélő neme változik. Érdemes lett volna ezzel a kettővel keretbe zárni az estet, mert jól érzékelhetően ugyanabból az élményanyagból inspirálódtak.
S bár Szombathely nem lett Felhőkakukkvár, most nem is ezt vártuk el. Ami igazán hiányzott, az egy jó hideg ír sör gyöngyöző pohárban, aminek a beszerzését elmulasztottuk az est kezdete előtt.
