Elmarad a Körmend-Sopron

A vasi kosárcsapat az influenzajárvány miatt kérte a halasztást.

Az MKOSZ Versenybizottsága a 2015. február 3-án 18 órára kiírt Egis Körmend-Soproni Sördögök férfi A-csoportos bajnoki mérkőzést a hazai klub kérésére, a Magyar Kosárlabda Versenyszabályok 17.8.1 pontjára hivatkozva elhalasztja.

A körmendi keretben sorozatosan fordultak elő influenzás megbetegedések, emiatt a keret nagyobbik fel ágynak dőlt, klubunk emiatt élt a versenyszabályzatban adott lehetőséggel, és a megadott határidőn belül kezdeményezte a találkozó elhalasztását - adta hírül a piros-feketék közleménye.

A mérkőzés új időpontjáról a két klub megállapodott. Ennek alapján a találkozót 2015. február 13-án, pénteken, 18 órától rendezik meg.

A halasztás érvényes az U21-es találkozóra is, azt 15 órától rendezik.

A Sopronban értékesített vendégjegyek a módosított időpontra érvényesek. Akinek a vendégszurkolók közül az új időpont nem felel meg, az a belépőjegyét ugyanott visszaválthatja.

A Körmendre, ma estére meghirdetett jegyelővétel is elmarad, jövő csütörtökön lesz lehetőség a belépőjegyek megvásárlására 19 és 20 óra között, a csarnok főpénztárában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport