Az elmúlt évek egyik legjobb újonc-csapata az SZKKA

A legutóbbi négy szezonban csak kétszer fordult elő, hogy nem estek ki rögtön a feljutók. Marosán György együttese viszont az eddig megszerzett pontjai alapján egyre közelebb a bennmaradáshoz.

Szisztematikus építkezés végére került pont 2019 nyarán, amikor is a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia történelmet írt, veretlenül nyerte meg az NB I/B nyugati csoportját, és feljutott a világ egyik legerősebb bajnokságába, a K&H Női Kézilabda Ligába. A vasi megyeszékhelynek ezzel 44 év után lett újra élvonalbeli női csapata a sportágban.

A vezetőség, a szakmai stáb és a játékosok is fogadkoztak, nem átszállójegyet váltottak az élvonalra, szeretnének bennmaradni a legjobbak között, hiszen legfőbb céljuk, hogy hosszú távon biztosítsanak ezáltal is fejlődést a szombathelyi tehetségeknek.

A bajnokcsapat gerincét sikerült egyben tartani, az utánpótlásból több fiatal is felkerült a felnőtt csapatba (és mint kiderült, remekül helyt is állnak), melléjük pedig sikerült igazi klasszisokat, korábbi világbajnoki ezüstérmeseket, BL-győztes sztárokat igazolni, nem titkoltan azzal a céllal, hogy mentorként segítsék a fiatalok fejlődését.

Egyre biztosabban halad céljai felé az SZKKA
Mészáros D. Zsolt

És hogy nem a levegőbe beszéltek az SZKKA-nál, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Marosán György együttese már rögtön az első fordulóban közel állt ahhoz, hogy országos bravúrral rajtoljon. Mindenki felkapta a fejét a lányokra, akik bár sokáig vezettek, de végül nagy csatában alulmaradtak a stabil középcsapatnak számító Kisvárda vendégeként (25-23).

Aztán ami késik, nem múlik, két héttel később az újoncok csatáján – szintén idegenben – sikerült megszerezni a történelmi jelentőségű első győzelmet Monoron.

Ezt azóta újabb két siker és egy döntetlen követte, így az alapszakasz feléhez közeledve Mayer Majáék továbbra is stabilan tartják a lépést a középmezőny aljával.

Kihasználva a bajnoki szünetet – a válogatott Japánban vesz részt világbajnokságon, ezért a küzdelmek csak december 29-én folytatódnak –, megnéztük, hogy szerepeltek az elmúlt években a női NB I. újoncai.

A másik újonc az SZKKA nyomába sem ér

Jelenleg tehát az SZKKA 11 mérkőzés után 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 7 vereséggel, 7 ponttal a tizenegyedik helyen áll a tizennégy fős mezőnyben. 282 dobott góljukra is büszkék lehetnek a lányok, hiszen ennél többet csak az Európa élmezőnyéhez tartozó Győr-FTC-Siófok-Érd-DVSC ötös szerzett eddig.
Az osztály másik feljutója, a SZISE még győzelem nélkül áll, 11 találkozó után 2 döntetlennel, 2 ponttal utolsók a monoriak.

11. SZKKA 11m 3gy 1d 7v 7p
14. SZISE 11m 0gy 2d 8v 2p

A 2018/19-es kiírásban a Mosonmagyaróvár és az Eszterházy SC voltak az újoncok, előbbi nagyot menetelt, utóbbi kiesett. Az MTE 9 győzelmet szerzett és 17 vereséget gyűjtött be, 14 ponttal a tizedik helyen zárt. A sereghajtó egriek 5 ponttal végeztek, őket tehát már biztosan felülmúlta az SZKKA.

10. Mosonmagyaróvár 26m 9 gy 0d 17v 14p
14. Eszterházy SC 26m 2gy 1d 23v 5p

Egy évvel korábban, a 2017/18-as szezonban a Kecskemét és a Vasas töltötte be az újonc szerepét, mindketten búcsúzni kényszerültek. A Bács-Kiskun megyeiek pont annyi pontot szereztek 26 forduló alatt, mint amennyit az SZKKA már 11 kör után begyűjtött, a fővárosiak erejéből pedig mindössze egy győzelemre és egy döntetlenre futotta.

13. Kecskemét 26m 3gy 1d 22v 7p
14. Vasas 26m 1gy 1d 24v 3p

A 2016/17-es szezonban az egyik újoncnak sikerült megkapaszkodnia, a Kispest viszont utolsóként zárt. A Kisvárda 16 pontot szerzett (eggyel többet, mint a Mosonmagyaróvár), ez akkor az éppen bennmaradást jelentő, tizenkettedik helyre volt elég. A fővárosiak két éve hárommal kevesebb egységet gyűjtöttek, mint amennyinél jelenleg tart az SZKKA.

12. Kisvárda 26m 6gy 4d 16v 16p
14. Kispest 26m 1gy 2d 23v 4p

A Budaörsöt is túlszárnyalták

A 2015/16-os évadban még más szabályok mentén rendezték a bajnokságot, akkor tizenkét fős volt az NB I., az alapszakasz után rájátszást rendeztek, az egyenlő összehasonlítás kedvéért így csak az alapszakaszban elért eredményeket vettük figyelembe. Akkor egy újonc volt, a Budaörs, amely mindössze két győzelmet tudott elérni, utolsó lett. Egyébként a play off után búcsúzott is a legjobbaktól.

12. Budaörs 22m 2gy 0d 20v 4p

Kijelenthető tehát, hogy jó úton jár az SZKKA. Bár még sok van hátra, de ha továbbra is minden a tervek szerint halad, jó esély mutatkozik arra, hogy a kék-fehérek megőrizzék tagságukat ebben a roppant kemény bajnokságban. A csapat sikereinek érdemét mindenképpen növeli, hogy mostoha körülmények között érte el ezeket az eredményeket, hiszen az Alba Fehérvár elleni mérkőzést leszámítva, egyszer sem tudott Szombathelyen játszani. Azon a derbin egyébként 29-29-es döntetlen született, és közel kétezer ember tombolt a lelátón.

Van tehát igény és szükség magas fokú kézilabdára Szombathelyen. A minőségi szakmai munka biztosított, a lelkes közönség ott áll a csapat mögött (a répcelaki „albérletben” is rendre telt ház előtt játszott a csapat), az ígéretek alapján pedig hamarosan újra láthatjuk városunkban Szendrei Barbaráékat a világ krémjével harcolni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport