Ahogy arról már mi is beszámoltunk a mai nap folyamán, a Virágos rétet akarunk újabb fociakadémia helyett nevezetű civil csoport péntek estefelé újabb fronton szállt harcba, hogy megakadályozza az Illés Akadémia mellé tervezett új állami futballakadémia megépülését. A Facebookra feltöltött jó hangulatú, idilli fotók és a védetté nyilvánítási kérelem benyújtása után most piknikkel kampányolnak a kutyabarátok, kirándulók, futók és gyerekek közkedvelt helyeként ismert rétért.
Hat órakor már el is kezdtek gyülekezni kicsik és nagyok, na meg persze a kutyusok a séi focipályánál. Igen, a focipályán. Azért nem a réten, mert több magánszemély tulajdonában van a terület, akiktől nem állt módjukban engedélyt kérni. Bár parkoló, ivóvíz és mobil vécé is van a helyszínen, ajánlott inni-ennivalót, játékszereket, pokrócokat és a gyerekeknek szervezett rajzverseny miatt papírt, színes ceruzát, zsírkrétát vagy vízfestéket vinni.
Élőben jelentkezünk a helyszínről, fotós kollégánk pedig közben szorgosan próbálja megörökíteni a felejthetetlen pillanatokat. Tartsatok velünk!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!