A Népszava írása szerint a nyilvánosságot egy ideje messziről kerülő Farkas Flórián kormánykritikus beszédet tartott egy szolnoki romaügyi konferencián.
A portál cikke szerint a helyi tévé és média kihagyta a tudósításából Farkas Flórián megjegyzését. Az egyik résztvevő, Lakatos Gusztáv azonban a közösségi oldalán közvetítette az eseményeket.
Farkas Flórián arról beszélt, hogy "Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla" - azt is hozzátéve, hogy a külföldről érkező munkavállalók helyett először romákat kellene alkalmazni.
A Roma felzárkózási fórum elnevezésű csütörtöki rendezvényen két helyettes államtitkár is tiszteletét tette: Radomszki Lászlóné a Belügyminisztériumtól és Márkus Ferenc, a Miniszterelnökségtől.
A Népszava cikke arra is emlékezetet: a belügyi tárca közel 540 millió forintot követel vissza az ORÖ-től, az ügyben az adóhatóság is megindította a végrehajtási eljárást.
A belügyi tárca követelései a 2019 előtt ciklushoz kapcsolódnak, ezen belül is a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába programhoz és az ehhez hasonló projektekhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!