Elon Musk szerint „az út kényelmetlen, az étel pocsék lesz, ráadásul páran biztosan meg is halnak majd.”
Kifejezetten nehéz és halálos kalandként beszélt Elon Musk a Mars-expedícióról – derült ki abból a több mint egyórás interjúból, amelyet Peter Diamandisnak adott. A SpaceX-vezért arról is kérdezték, hogy a Mars-utazás vajon a gazdagok luxusútja lesz-e. Musk azonban lerombolta a tévhiteket, és elmondta, hogy nem ötcsillagos luxusutazás lesz a többhavi út a Marsra.
Elon Musk cége, a SpaceX jelenleg is gőzerővel teszteli a Starshipet, amellyel többek között a Marsra is akarnak utazni. Bár egyelőre még csak az indítást és a landolást tervezik, Musk mégis úgy számol, hogy már tíz éven belül elkezdhet épülni egy Mars-kolónia.
A teljes interjút itt lehet megnézni:
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!