Február 8-án, szombaton hazai pályán játssza a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését a tabella 5. helyén álló Haladás VSE NBI/b-s női kézilabdacsapata. Parázs mérkőzésre számíthat az, aki kilátogat a Haladás Sportcsarnokába, hiszen 18 órakor a zöld-fehér lányok közvetlen riválisukkal, a tabella 7.helyén álló Pilisvörösvári KSK együttesével csapnak össze a 2 pontért.
- A felkészülési időszakot január 2-án kezdtük. Igyekeztünk fizikálisan és taktikailag a lehető legjobb formába hozni a lányokat, akik az edzéseken és az edzőmérkőzések folyamán is biztató teljesítménnyel rukkoltak elő, tehát kellő önbizalommal várjuk a szombati rajtot. Bízom abban, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, ez ugyanis Pilisvörösvár ellen az elmúlt években nem sikerült-mondta Bölöni Roland vezetőedző.
Az őszi szezonban minimális elvárás a csapattól a megszerzett pozíció megtartása, de egy jó kezdéssel és sérülésmentesen a dobogó reális cél lehet.
- Terveink között csapaterősítés is szerepel. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdtünk több hazai klubbal a közös szakmai munka kiépítése céljából, köztük az FTC női kézilabda szakosztályával - mondta Pődör Zoltán a Haladás VSE ügyvezető elnöke.