Elstartolt a SopronFest

Közel száz helyszínen gasztronómiai programok, izgalmas beszélgetések, kiállítások, túrák, gyermekprogramok várják a vendégeket. A pünkösdi hétvégén a Lővér Kemping is megtelik élettel, hiszen itt dübörögnek majd a fesztivál kiemelt koncertjei.
Az egyik legnépszerűbb írónk, Grecsó Krisztián előadásával vette kezdetét az idei SopronFest. A különleges életrajzi stand up hatalmas sikert aratott a Sopronbánfalvi Kolostorban. Szombaton a Deák Étteremben Járai Márk és barátai tartottak zenés élményfőzést, később pedig az idén 70 éves Eperjes Károllyal hallhattunk beszélgetést a 25 éves Index jóvoltából. Több kiállítás is megnyitott.
Grecsóval kezdődött, sok-sok programmal folytatódik a SopronFest.
SopronFest

Május 12-én mozgalmas vasárnapnak ígérkezik. A Don’t Stop The Queen Tribute zenekar koncertjével kezdetét veszi az ingyenes Soproni Sörnapok a Fő téren, majd Demjén Ferenc veszi át a színpadot.

A Telekom PodcastFest egyik leginkább várt, hónapok óta teltházas programja is vasárnap lesz: 18 órakor a Liszt-központban Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal beszélget. Szintén a Telekom PodcastFest keretében érkezik a városba Einspach Gábor, aki Nem halok meg című filmje kapcsán mesél a rákbetegséggel való küzdelmeiről Radnai Péter újságírónak.

Vasárnap veszi kezdetét a Hűség Városa című csoportos kiállítás is Liszt-központ Munkácsy-termében. Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a legaktuálisabb alkotásaikat éppúgy bemutatják, ahogyan több évtizedes remekműveikkel is találkozhatunk. A kiállítást Lévai Anikó, Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a SopronFest alapítói nyitják meg 15 órakor.

Szintén ezen a napon nyílik meg Nánási Pál X AI X AR című, a mesterséges intelligencia témáját feldolgozó kiállítása is a Liszt-központ első emeletén.

A Sopron Gourmet keretében Gianni érkezik a Fórum Pizzériába, ahol jobbnál jobb pizzákkal kápráztatja el a vendégeket. A legkisebbeket pedig az Esterházy Palota - Erdészeti Múzeumban a Rutkai Bori Banda várja egy szórakoztató gyermekkoncerttel.

A bemelegítő napokat követően május 17–18-19-én, a Lőverekben zajlanak a SopronFest kiemelt zenei eseményei. A három nap alatt fellép a Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Majka, Beton.Hofi, a Tankcsapda és Rúzsa Magdi, ráadásul itt adja a Puskás Aréna előtti egyetlen magyarországi koncertjét Azahriah és a Halott Pénz is. A nemzetközi vonalon Alle Farben, a Kruder & Dorfmeister és Sigma érkezik.

A SopronFest programjai ide kattintva helyszín és időpont szerint is követhetők.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra