Eltűnt a radarról egy egyiptomi utasszállító repülőgép

Párizsból indult szerdán éjjel, 66 emberrel a fedélzetén.

A legfrissebb feltételezések szerint a Földközi tengerbe zuhanhatott az az Airbus A320-as utasszállító gép, ami csütörtökre virradó éjjel egyszerűen eltűnt a radarról. Az EgyptAir közlése szerint a repülőgép 11 ezer méter magasan volt és mindössze 128 kilométerre (ez nagyjából 10 percnyi távolság) lehetett az Egyiptomtól, amikor elvesztették vele a kapcsolatot.

A egyáltalán nem érkezett vészívás – közölte az EgyptAir elnökhelyettese a CNN kérdésére. A kutató és mentőegységek már az éjjel elindultak a Földközi tenger azon része felé, ahol a gép roncsait feltételezik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek