Mint a 24.hu beszámolt róla, Barna József május 5-én vasárnap indított el egy devizaátvezetést a svájci frank alapú számlájáról a forint alapú számlájára a CIB Banknál. 700 ezer forint körüli összegre volt szüksége, ezért 2500 frankot váltott be. Másnap le is vette a pénzt egy szegedi bankautomatánál, de meglepődött azon, hogy a bizonylat szerint 70 millió forint áll rendelkezésre a számláján.
Az internetbankban utánanézve derült ki számára, hogy a 2500 svájci frankja ért ennyit. Ennek oka, hogy a bank május 6-án 8 óra 20 perc és 8 óra 22 perc között az előző értéknapi árfolyamhoz képest körülbelül százszoros áron váltotta a devizákat. Ez a mai napig látható a bank weboldalán.
Délután aztán felhívta egy ügyintéző, aki jelezte, hogy a 70 millió forintot törlik a számlájáról. visszamenőleg módosította a tranzakcióigazolásait, a számlatörténete pedig nem követi a valóságot. Barna József emiatt a bizonyítékok csatolásával ismeretlen tettes ellen okirathamisítás, csalás, sikkasztás gyanújával feljelentést tett, de a rendőrség elutasította a feljelentést.
A bank szerint a hibás árfolyam 200 tranzakciót érintett, ezeket még aznap javították.
A lap által megkérdezett ügyvéd is úgy vélekedett, hogy banki tévedés folytán, de jogalap nélkül jutott hozzá pénz. A téves könyvelés miatti összeggel az ügyfél nem rendelkezett. Ez olyan, mint amikor valaki véletlenül rosszul állít ki egy számlát, majd utólag javítja azt, mert joga van hozzá.