Eltűntek a hagyományos kasszák az egyik hazai Decathlonból – ezzel a címmel kaptunk közlemény kedden. Mint írják, a nagy bejelentést a 9. Laurel Retail Konferenciára tartogatták, a kiválasztott üzlet pedig a tatabányai, ahol immár kizárólag önkiszolgáló pénztárak vannak.
A szektor történetében mérföldkövet jelentő lépés része a vállalat összes magyarországi áruházát érintő, nagy automatizációs projektnek, amelytől a sportóriás évi több tízezer megspórolt munkaórát és országos átlagban mintegy 2 éves megtérülést vár. Az átalakítások mozgatórugója a hatékonyság és a produktivitás növelése, valamint az egyre égetőbb munkaerőhiány enyhítése – magyarázzák.
A konkrét számokat illetően Kulin Kitti, a Decathlon vásárlói kapcsolatok vezetője megosztotta, a legnagyobb, budaörsi áruházukban 1 éve 15 hagyományos kassza működött, melyek heti 520 órányi munkát adtak a dolgozóknak. Ez jelenleg, amikor is 5 hagyományos pénztár mellett 10 önkiszolgáló üzemel (ezek közül 5 csak bankkártyát, 5 pedig készpénzt is elfogad) már kevesebb mint 300 óra. Éves szinten ez egyetlen áruházban nagyjából 10 ezer megspórolt munkaóra, ami várhatóan még több lesz, amint (a tervek szerint ősszel) a budaörsi áruház is átáll a teljesen önkiszolgáló üzemmódra.A távlati cél, hogy 2023 végére a 24 magyarországi Decathlon túlnyomó többségében – sikeres tesztidőszak esetén akár az összesben – megszűnjenek a hagyományos kasszák.