Az Egis Körmend NB I-es férfi kosárlabdacsapata a hétvégén a fürstenfeldi klub fennállásának 60 éves évfordulóján egy felkészülési tornán szerepel. A B-csoportban szereplő SMAFC-NYME hivatalos honlapján számolt be arról, hogy ma két emlékmérkőzést is játszanak a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban, először a Soproni Sportiskola méri össze erejét a Körmend U18-as együttesével, majd este héttől a SMAFC az Egis Körmend felnőtt csapatával játszik.
Déri Csaba, a piros-feketék sportigazgatója a BB1.hu megkeresésére elmondta, teljes, komplett csapattal utaznak Sopronba, a sérültek közül Luka Katura hétfő este óta ismét teljes erőbedobással edz, Lakosa Zsolt pedig elkezdte már a könnyített munkát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!