A cirkusz még mindig jobb, mint a mozi 3D-ben

Már messziről látszódnak a cirkuszi sátor csúcsai és azokon a zászlók, amik közrefogják a feliratot: Eötvös. E név hallatán nekem egyből Eötvös Gábor jut eszembe, és a Van mááásik produkció. Lehet, hogy ugyanaz a család? Még nem tudom, mint ahogy trombitából, Eötvösből is biztosan van mááásik.

A parkolóba érve rengeteg lakókocsit látunk, egyik-másik nagyobbnak tűnik, mint a minigarzonom, ruhák száradnak a lépcsőik mellett, s tyúkok rohangálnak mindenfelé. Aztán meglátjuk a Facebookra feltöltött fotók modelljét, a vízilovat, aki most épp békésen legelészik, ügyet sem vetve az őt fényképező emberekre. Kicsivel arrébb már vár az igazgató, hogy körbevezessen minket.

Eötvös Loránd magas, mosolygós ember, hamar mesélni kezd nekünk a cirkuszi világról, megmutat mindent. Elsőként egy körbekerített kifutóhoz vezet minket, ahol kölyökoroszlánok pihennek, egyikük gyanúsan vadászállásban van.

Vigyázz megtámad!

- mondja a fényképezőgéppel a rácson majdnem benyúló lánynak. S így is van, Marzsaléna (így ejtik) az oroszlán már ugrik is, de csak játékból.

Egyelőre még csak rohangálnak, játszanak, hamarosan kezdődik a betanításuk is. Fiatalok és játékosak, karmolni és harapni már tudnak, de még nem úgy, mint az apukájuk

- mutat Loránd a nagy fehér oroszlánra, aki arrébb pihen, de mintha a szeme sarkából figyelne minket, biztos ami biztos alapon. A tigrisek közt van két bengáli, egy fehér és egy rosato (a fehér és a bengáli kereszteződése), mindannyian egy cseh állatparkból jöttek a lengyel idomárral.

Ez egy utazó cirkusz, március közepétől október végéig tart a szezon, előre megtervezett forgatókönyv alapján járunk be 35-40 várost, általában Magyarországon, bár voltunk már Szlovákiában is

- meséli, miközben mi a tevéket, a lámát és a minipónit fotózzuk.

A teveköpés büdös, és sosem jön ki a ruhádból. Vigyázz, ne ijeszd meg!

- tanácsolja, miközben a teve épp a fényképezőgépem elejét szagolgatja. Mit csinál a vándorcirkusz télen? - kérdezzük, s egyszerű választ kapunk:

Elcsomagoljuk a sátrat, és mindenki megy az útjára. Én hazamegyek Pesterzsébetre, de nem bírom sokáig otthon, így zsonglőrként külföldre szoktam szerződni a saját produkciómmal.

És itt kezdjük megérteni az Eötvös Cirkusz működésének a taktikáját: ha csak szezonra szerződnek az előadók, az idomárok és az állatok, akkor minden évben új műsorral lehet járni az országot.

Pontosan. Így nem mondhatják azt, hogy ezt már tavaly láttuk. Tavaly krokodiljaink voltak, azelőtt elefántok, most víziló és teve van, illetve a tigrisek és a többiek.

Háromszáz kiló hús és a nemzetközi társulat

Amikor megérkeznek a helyszínre, első dolguk, hogy az állatok helyét előkészítsék, összerakják a kifutókat, hadd legyenek szabadon. A sátor építése sem kis munka, nagyjából két napig tart felemelni és berendezni, megfeszített munkával. Emellett a lovak istállói, a víz, a villany bekötése, az engedélyek beszerzése és a reklám is gyorsan intézendő. Egyébként a tigrisek és az oroszlánok hetente háromszáz kiló húst falnak be, a kutyák körülbelül tíz kilogramm kutyaeledelt naponta, elfogy itt két bála széna és sok zöldség is, nagy étvágyúak az állatok.

Látjuk a tyúkok is elvannak, mindenfelé rohangálnak itt a környéken, nekik mi a produkciójuk?

Az olasz kisfiú tyúkjai, nem szerepelnek. Egész nap itt mászkálnak, amíg ő nem küldi a helyükre őket. A tigrisek mondjuk csorgó nyállal nézik őket, biztos nem lenne ellenükre, ha egy-egy bemerészkedne a kifutójukra

- mondja Loránd, majd folytatja, hogy a műszaki személyzettel együtt ötven főt foglalkoztatnak. Nehéz üzemeltetni egy utazó várost, adók, járulékok és engedélyek nyomják az ő vállukat is, de nem panaszkodnak, hiszen azt csinálhatják, amit igazán szeretnek. Régen még két városba is elmentek egy héten, de mára akkora a cirkusz, hogy ez nem működne.

Közben a kutyákhoz érünk, Loránd olaszul kérdez valamit a gazdájuktól, majd mondja, hogy lehet simogatni, szelídek az ebek, s rögtön dalmaták bújnak kezünk alá. Odacammog hozzánk a hatalmas dán dog is, majd két lábra állva fölénk magasodik, s megnyalja gazdája arcát. Az olaszok kutyái, egy revüt adnak elő, Szörnyella De Frásszal, de többet nem árul el a műsorról. Inkább a vízilóhoz invitál minket, akit már sok szombathelyi kijött megnézni.

Ő Glória, a súlyos kisasszony, a Nílus királynője. Külön kis birtoka van, saját medencével, ahova ki-be járhat. Nem lehet víz nélkül tartani, szeret hűsölni, illetve a vízilovak csak vízben hajlandók nagydolgukat elvégezni, nem piszkítanak akárhol, s emiatt naponta cserélik Glória vizét

- tudjuk meg a műhelytitkot.

Sok város, gyors barátságok, a cirkusz még jobb, mint a 3D mozi

Innen a sátorhoz megyünk, kattan a kapcsoló s ott áll az újságíró, a fotós és az igazgató a porondon. Világszám! - mondom hangosan, s visszhangzik a magas beltér. Elsőre látszik, hogy a közönség közel van a produkciókhoz, családias lehet a hangulat. Loránd a sátor tetejét nézi, s kissé elvarázsolva mondja:

A sikerek helyszíne. A megdicsőülés, ez a mi kápolnánk

- majd elmondja, hogy egy közepes sátorba kb. ezer néző fér be, és a nagy sátraknak nem is nagyon van hely manapság, mert az alkalmas helyek nagy részét beépítették valami centerrel, áruházzal. Közben végignéz a széksorokon, tekintete mosolyog, mint aki első fellépésére készül s megjegyzi:

Jó lesz!

Amennyire nekünk különös, nekik annyira hétköznapi a cirkuszi lét - gondolnánk, de azért ezt teljesen mégsem igaz.

Én ebbe beleszülettem, nekem ez természetes, de mindig is különleges marad. Minden héten másik városban járunk, új embereket ismerek meg, új dolgokat látok a világban

- sorolja az előnyöket a s megjegyzi hátrányként, hogy akiket az ember megismer, lehet, hogy egy évig nem látja újra.

Tizenöt éves koromban külföldön jó barátságot kötöttem egy kollégámmal, aztán a szerződés lejárta után elmentünk jobbra és balra, húsz év után találtuk meg egymást a Facebookon

- továbbá az sem egyszerű a cirkuszban, hogy itt nincs táppénz. Az előadásnak mennie kell, nincs helyettes idomár, nem eshet ki a produkció. Ha esik, ha fúj, a sátrat építeni kell, még lázasan is. Sok odaadás, lemondás, szorgalom és tudás kell a cirkuszozáshoz.

Loránd szerint az érdeklődés szerencsére sok helyen még változatlan, amíg lesznek gyerekek, addig a cirkuszoknak is van jövője.

Megjegyzem a szülők is élvezik a műsort, Sopronból jöttünk Szombathelyre, teltsátras előadásaink voltak, azért nem minden felnőtt mellett vagy ölében ülnek gyerkőcök. Nincs az a három vagy négydimenziós mozifilm, ami az élő műsor varázsának élményét pótolná. A vadállatokat szeretik az emberek, és mindenki izgul, amikor pereg a dob, miközben a trapézon ugrásra készül az artista.

- Az országban nagyjából 20-25 utazó cirkusz van, az Eötvös idei társulatában vannak magyarok, egy francia hölgy, románok, egy soktagú olasz család és a lengyel oroszlánidomár is. Egyesek saját lakókocsival jönnek (mint például az olaszok), de ezek inkább lakások, mintsem nyaralós lakókocsik, van bennük konyha, mosógép, nappali, s fürdő, vécé is.

Gimnáziumból a manézsba - a magával ragadó világ

Közben jön a fiatal Robert, Loránd mondja neki, hogy erősítsen, kelleni fog az erő a mutatványához. Milyen mutatványhoz? - kérdezzük, aztán az igazgató el is köszön, s mondja Robertnek:

Beszélj csak! Egyszer ezt is el kell kezdeni.

Robert Aleš tizennyolc éves szlovák fiú, akit előtte a pénztárban láttunk, három éve társult a cirkuszhoz.

Mindig is imádtam a cirkuszt, anyukámmal és barátaimmal mindig elmentem, ha volt a közelünkben. 2010-ben, a szlovák turnéjuk alatt segítettem nekik, mert beszélek szlovákul és magyarul is, aztán magával ragadott a világ, 2011 óta az Eötvössel utazom én is

- meséli nagy mosollyal Robert, aki még gimnazista, de magántanuló, s kéthetente jár haza, itt pedig szabadidejében tanul. Saját száma is van, egy akrobatamutatvány, tíz méteres magasságban, de még nem lép fel vele, csiszolgatja.

Egy artistaiskolában tanultam, de itt valahogy biztonságosabbnak érzem az egészet, segítenek a tapasztaltabbak, biztatnak, jó itt gyakorolni

- mondja a fiú, piros cirkuszi egyenruhában, hamarosan előadás lesz.

Itt nem lehet unatkozni, rengeteg dolgunk van, és este ott az előadás.

Nem unalmas sokadszorra látni, van kedvenced? - kérdezzük tőle:

Ezt sosem unom meg, mindig megnézem az előadást. Kedvencem nincs, mert kiegészítik egymást, egy nagy színes produkcióvá

- mondja, majd elköszön ő is, mert jönnek a nézők. Látva a kicsattanó lelkesedést rajta még utána szólunk: mennyire szereted a cirkuszt?

A szeretem nem jó kifejezés, imádom, imádom, imádom! Ha az ember talpára ráragad a manézsból a fűrészpor, azt sosem vakarja le.