Építenek egy Vas megyei utat, teljes útzár lesz a hétköznapokon

A munkálatok majdnem egy hónapon keresztül tartanak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, saját kivitelezésben mart aszfaltos burkolatmegerősítéssel megújul a Gyóró-Csepreg összekötő út 5,8 kilométeres szakasza Lócs és Csepreg között - közölte lapunkkal a cég kommunikációs osztálya.

A munkálatok 2022. július 5-én, kedden kezdődnek és várhatóan július 31-ig tartanak. Ezalatt az érintett szakaszon munkanapokon 7 és 17 óra között teljes útzárat vezetnek be a szakemberek.

A munkavégzés első napján, július 5-én kedden 7 órától az útlezárás érinti a 8633-as jelű Bő – Lócs összekötő út és a Gyóró – Csepreg összekötő út keresztezését is.

Ezalatt a közlekedők Lócsról a Petőfi Sándor utcán keresztül juthatnak el Bük felé.

Július 6-a, szerdától kezdődően ez a csomópont azonban már korlátozás nélkül lesz használható, így terelőútként a Bő – Lócs összekötő út is igénybe vehető a munkálatok végéig.

A lezárás ideje alatt a célforgalom, például a gazdálkodók továbbra is elérik majd területeiket, a konkrét munkavégzési helyen napközben áthajtani azonban nem lehet. A munkavégzéssel érintett szakaszon munkaidőn kívül is sebességkorlátozásra, megváltozott útviszonyokra kell számítani a közlekedőknek - olvasható a közleményben.

A felújítási munkák idején a hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos