Ahogyan ezt tavaly beharagozták már, az országgyűlés tavaly decemberben módosította a törvényt, így március 1-től az önkormányzati jegyzők helyett a kormányhivatal, vagyis az állami szervek intézik az építéshatósági ügyeket.
Az önkormányzatok csak áttételesen szólhatnak bele, mi épül a településükön
Ezzel tovább szűkül az önkormányzatok hatásköre, és valóban megvalósul, hogy a helyi önkormányzat csak áttételes módon szólhat bele, hogy mi és hogyan épül a városban, településen. Ha jól értjük, akkor az önkormányzat a helyi Rendezési Tervben szabályozhatja csak ezt, de ebben a szabályzatban csak azt határozhatják meg, hogy milyen jellegű épületek épülhessenek egy adott területen.
A Rendezési Terv övezetekre osztja a várost, a városias övezetben például nem épülhet ipari létesítmény, a családi házas övezetben pedig azt határozhatják meg, hogy legyen-e társasház, és ha igen, akkor milyen magas, és az építési telek mekkora része legyen beépíthető, például. A többiről a kormányhivatalok döntenek majd.
A törvény értelmében az önkormányzatoknak január 31-ig kell ehhez igazítaniuk a helyi rendeleteiket. Ráadásul át is kell adniuk az államnak az építéshatósági feladatok ellátásához szükséges ingatlanokat és ingóságokat.
Ha az önkormányzat nem adja át önként, akkor határozattal veszik el
A polgármesteri hivatalban négy irodát vesz át az állam, azzal, hogy ezek fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos költségeket az önkormányzatnak kell fedeznie. Az állam tulajdonába mennek át számítógépek, nyomtatók, fényképezőgépek, lézer távmérők, mobiltelefonok. Plusz a polgármesteri hivatal létszámából hat státuszt átvesz a kormányhivatal, ebből ötöt betöltve (egy fő irodavezető és négy fő építéshatósági ügyintéző, egy ügykezelői státusz pedig betöltetlenül).
Még tavaly, a törvény beterjesztésekor írtunk levelet a szombathelyi városvezetésnek, hogy véleményezze az építéshatósági jogkörök elvételét, de választ nem kaptunk. A törvény egyébként azt is meghatározza, hogyha egy önkormányzat önként nem adja át a feladatokat, akkor február 15-ig a kormányhivatal hoz határozatot erről.
Így a szombathelyi közgyűlés holnap, azaz csütörtökön minden bizonnyal elfogadja a rendeletmódosításokat.
Sok másról is szó lesz a közgyűlésen, például kinevezik az Agora új igazgatóját
A közgyűlés napirendi pontjai egy részéről már írtunk. Ilyen lesz a Vásárcsarnok ügye 365 millió forinttal segíti ki a szombathelyi önkormányzat a Vásárcsarnok felújítását 2020. January 26. 11:01 , amelyre plusz 365 millió forint kell, hogy elindulhasson a felújítás. A Styl ruhagyár ingatlanbérlete
24 millió forint elmaradt bérleti díjjal tartozik a Styl ruhagyár a szombathelyi önkormányzatnak 2020. January 27. 16:18 , ahol a gyár két éven át nem fizetett bérleti díjat.
Napirenden lesz a Szomhull Kft. kérése Mintegy féléves csúszással kapja meg a Szomhull a hulladékszállításért járó pénzt, és akkor sem az egészet 2020. January 28. 07:42 , hogy a tavaly kapott 500 millió forint hitel visszafizetésének határidejét tolják ki az év végére, mert késve fizet nekik az állami NKHV Zrt. Borítékoljuk azt is, hogy az Agora Kulturális Központ igazgatójává Horváth Zoltán volt LMP-s városi képviselőt nevezik ki
Horváth Zoltánt, az LMP volt városi képviselőjét javasolják az Agora Művelődési Központ igazgatójának 2020. January 25. 10:12 .
A közgyűlés csütörtök reggel kilenc órakor kezdődik, mi percről perce tudósítással és élőképben is közvetítjük.