Közel egy éves, 11 hónapos haladékot kért a Szomhull Kft. az önkormányzattól tavaly kapott 500 milliós hitel visszafizetésére - írja a csütörtöki közgyűlésre készült anyag. Az önkormányzati tulajdonú cég tavaly év végén kért és kapott félmilliárdos hitelt a várostól, azért, mert kintlévőségei őszre
meghaladták a 800 millió forintot
Szombathely költségvetése papíron jó, de az új vezetésnek gatyába kell ráznia a városi cégeket
2019.
October
21.
13:00
.
Tavaly abban bíztak, hogy az állami kukaholding, a lakossági díjakat beszedő NKHV Zrt. kifizeti a hátralékot, ami abból ered, hogy a tényleges munkát végző önkormányzati cégeknek, így a Szomhull-nak is csak késve utal a befolyt lakossági befizetésekből az állami cég.
A közgyűlési anyag szerint az NKHV most fizet 148 millió forintot, a tavaly harmadik negyedévben, azaz júliusban, augusztusban és szeptemberben elvégzett munkáért. A negyedik negyedéves elszámolás még folyamatban van - írják.
A Szomhull-nak nyújtott 500 milliós hitelt 2020 január végéig, azaz most péntekig kellene visszafizetni, a cég azt kéri az önkormányzattól, hogy a határidőt hosszabbítsák meg az év végéig, azaz 2020. december 31-ig. A cégnek egy hosszútávú, a hulladékgazdálkodásra vonatkozó stratégiai javaslatot is ki kellett volna dolgoznia a csütörtöki közgyűlésre, az ügyvezető jelezte, hogy az adatok hiányában ezt a javaslatot nem tudták elkészíteni.
A rezsicsökkentés jegyében hozták létre évekkel ezelőtt az állami NHKV Zrt.-t. Ez a cég szedi be a lakosságtól a hulladékszállítási díjakat, viszont a munkát ténylegesen elvégző, döntő többségében önkormányzati szolgáltatóknak csak a beszedett összeg egy részét utalják át, azt is késéssel.
De az NHKV a kezdetektől anyagi gondokkal küzd. Az állam
ugyan önti a közpénzből származó tízmilliárdokat a cégbe
26,4 milliárd forintot ad a kormány a hulladékkáosz megoldására
2018.
October
31.
10:56
, ennek ellenére az NHKV több hónapos, sokszor féléves csúszással fizet a helyi szolgáltatóknak. Igaz, időnként
leváltják a cég teljes vezetőségét
Kirúgták a kukaholding teljes igazgatóságát
2019.
March
15.
12:08
, jelenleg már a harmadik vezetése van a három éves vállalatnak.
A kukaholding nemrég
a fővárosra is lecsapott
A kukaholding a vidéki városok után Budapestre is lecsapott, Szombathelynek már félmilliárdjába került a működése
2020.
January
13.
07:48
, az új, ellenzéki városvezetés azzal szembesült, hogy a fővárosi hulladékgazdálkodó sem kapja meg a munkájáért a teljes munkadíjat, és amit kap, azt is késve. Amíg fideszes vezetése volt a fővárosnak, ez a gond ott nem jelentkezett.
Szombathely közben több száz milliós hiánnyal
küszködik
Félmilliárd forinttal tartozik a tavalyi évre a kukaholding a Szomhullnak, újabb ígéretet kaptak
2019.
May
04.
07:39
már két éve, ami az önkormányzat egyéb gazdálkodását és a terveit is veszélyezteti.