2019. június 20-án kezdődött meg Szombathely és Sé határában, éppen az Illés Akadémia mellett a vadiúj, 6 milliárd forintos nyugat-magyarországi utánpótlás nevelési centrum építése. Az új akadémia híre természetesen sokaknál kiverte a biztosítékot, hiszen alig telt el két év a gyakorlatilag fenntarthatatlan és sok-sok más problémát is felvető, 16 milliárdos Haladás stadion felújítása óta. Ráadásul a szombathelyi csapat sem éppen kápráztatott el bennünket eredményességével az elmúlt időszakban: 11 év után nemrég átkerültek a másodosztályba.
Tehát hiába marad már el jó ideje a siker, mégis mértéktelenül ömlött a pénz a labdarúgásba Szombathelyen is. Tulajdonképpen annyi pénzt öltek bele az utóbbi időben ebbe a sportba, mint amennyi a város teljes éves költségvetése, vagyis nagyjából 30 milliárd forint.
Mégsem ez volt, ami úgy igazán kiverte a biztosítékot a helyieknél. Az új akadémia ugyanis egy olyan rétre épült, amit már nagyon-nagyon régóta kutyafuttatóként és közösségi térként használtak a környékbeliek és több védett növény- és állatfaj otthona is. Ezért hát egy napsütötte péntek délutánon, egészen pontosan 2019. július 5-én úgy döntöttek, hogy békés piknikkel tiltakoznak
Élőben az első séi virágos rét piknikről 2019. July 05. 18:27 az új sportlétesítmény megépítése ellen. Ehhez persze akkor már túl késő volt.
Ahogy azt országos fődíjat nyert tényfeltáró cikkünkben
Mi épül ott a síkon távolban? – Állami pénzből magán fociakadémia Szombathelyen 2019. October 20. 18:19 is írtuk:
Próbáltunk tehát információkat kicsikarni több érintettől is. Teltek-múltak a hetek, de egyedül a Nemzeti Sportközpontoktól kaptunk értékelhető választ
Megtudtuk, mennyiért bérli majd az Illés Akadémia az új szombathelyi fociakadémiát 2019. November 05. 09:03 – még novemberben. Nem éppen ezekkel a szavakkal, de megerősítették, hogy valóban az Illés Akadémia bővítése az új létesítmény.
Azt írták, hogy a Magyar Állam a tulajdonosa, bérlője és üzemeltetője pedig egyedüli pályázóként az Illés Sport Alapítvány. A szerződést 15 évre kötötték meg és az üzemeltetésért 400 ezer forint + áfát kell majd havonta fizetnie az Illés Sport Alapítványnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!