Eredményesen zárult a 11. Szentgotthárdi Csatafutás Emlékfutás, amely a Szentgotthárdi Történelmi Napok egyik legnagyobb szabású eseménye. A rendkívüli melegben mintegy 300-an álltak rajthoz az egyes versenyszámokban.
Rekord számú gyermek vett részt az ovisfutamban, pedig az ő versenyük indult talán a legmelegebb időben, de a többi gyermekfutamban is szépszámú versenyzőnek szurkolhattak a lelkes nézők.
A 2. Alkalommal megrendezésre kerülő parafutamban 15-en versenyeztek – felnőttek és gyerekek, és igazán felemelő volt igyekezetük és lelkesedésük, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott.
A hobbifutam (1664 m) új útvonalon haladt, és üde színfoltot jelentett a mezőnyben a jelmezben futó 2 török katona, akik egyébként a Történelmi Napokhoz kapcsolódó programok szereplői voltak.
A rendezvény főfutama igazán embert-próbáló volt, hiszen nemcsak a jelentős szintkülönbséggel, hanem a meleggel is meg kellett birkózniuk a futóknak, akik 144-en voltak. A főfutam részletes eredményei a www.sportido.hu oldalon tekinthetők meg.
A főfutam rajtja előtt a rendezvény résztvevői megemlékeztek Vargyas Csabára, a Vas Megyei Atlétikai Szövetség tavaly elhunyt elnökére, aki mindig is szívügyének tekintette a Csatafutást, és minden alkalommal megtisztelte jelenlétével az eseményt.