Miért is haladna normális mederben egy olyan tárlat felkeresése, aminek már a témaköre is meglehetősen abszurd? A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum korosabb férfi munkatársa azzal nyitott kaput - csengetni kell ugyanis -, hogy szerencsém, hogy öreganyámnak szólítottam. Vannak, akik nem voltak ott, amikor a humort osztogatták, ők eléggé zavarodottan viselnék a szituációt. Az érdekes délután az emeleten folytatódott: a jegyszedő néni magyar köszönésemre angolul reagált (gondoltam, persze, miért is ne foglalkoztathatnának brit munkaerőt), majd miután öt perc csevej után egyik kérdésére kiböktem, hogy
I am hungarian
, nyomban odapirított magyarul, hogy hát miért nem ezzel kezdtem.Tréfás úr egy bordó posztóval elfüggönyözött terembe invitált eztán, megjegyezve, reméli, hogy tizenhat felett vagyok, és egyáltalán, tudom-e igazolni. A kiállítás ugyanis korhatáros, bár mint perceken belül kiderült, semmi olyan kontent nincs a falak között, aminél durvábbat ne látott volna még egy kisgyerek az utcán, a strandon, vagy akár csak egy kereskedelmi csatorna kora esti műsoridejében.
Az viszont tény, hogy a nappali méretű helyiség lámpái köré csavart nagy, bordó, rakott szoknyaként aláomló dekoráció, az elsötétített ablakok és a szintén forró színekben játszó hátterek, valamint a vitrinekbe lefektetett fehér szőrme sikeresen teljesítik feladatukat azzal, hogy egészen buja atmoszférát teremtenek, még ha a bécsi Vienna Art Hall akciójától messze is jár a bátorsága. Már csak egy kis fülledt tenorszaxofon szóló kellett volna halk aláfestőnek, és kész is a körítés.
Hazudtak nekünk a múzeumok?
Ami persze olyasvalami köré kőrít, ami nem is létezett: az erényöv ugyanis nem egzisztált abban a valójában, ahogy azt ma elképzeljük. Egyszerűen csak kilépett az ártatlan szimbólum szerepből, az asszonyi hűség és megtartóztatás mítoszává erősödött, aztán tárgyiasult formában is megjelent - pedig nem kell nagyon elereszteni az agyat, hogy rájöjjünk, ezeket a durva vasszerkezeteket pár napnál tovább egyetlen nő sem bírta volna viselni a sérülések miatt, nem beszélve a higiéniai problémákról.
Erényövek léteztek persze, de inkább az - akkor még egészségügyi szempontból károsnak tartott - maszturbálást megakadályozandó, a sötét középkorban azonban nem hordták azt tonnaszámra a szüzek. Máskülönben miért nem találkozhattunk vele a 14-16. század közötti erotikus szatírában, még csak utalás szintjén sem? Ha létezett volna, Boccaccio és Chaucer bizonyosan nem hagyta volna ki az említését - hívja fel a kiállítás a figyelmet erre a nem elhanyagolandó tényre.
Azon gondolat felett viszont feltétlenül érdemes elidőzni, hogy híres európai múzeumok sokasága érezte szükségét annak, hogy hamisított darabokkal támasszák alá az elképzelt erényöv legendáját. Ahogy a tárlat egyik táblája is felhívja erre a figyelmet: a múzeum nem mindig a múlt bemutatásának színhelye,
előfordul, hogy egy képzelt történelem megteremtéséé is.
Mindenesetre valljuk be, a mai szexuális fantáziák közé remekül illeszkedik az erényöv képe - mint valami, amit le kell fejteni vágyunk megtestesítőjéről -, így a kiállítás ügyesen csatol át a jelenbe. És szeptember végéig ötszáz forintért még megtekinthető.
