Még több koncert, kertmozi és gyerekprogram – augusztusban is érezhetjük Szombathelyt

Ingyenes programokkal jubilál a Kalandváros, jönnek a musicalsztárok és Szekeres Adrienn is.

Általában Szombathelyen a nyár vége tartogatja az izgalmas programokat – gondoljunk csak az augusztus végi karneválra. Erre pedig most külön ráerősít a város, legalábbis ezt ígérték a szervezők hétfőn kora délután a Kalandvárosban tartott sajtótájékoztatón. A várható programokról Horváth Soma kultúráért is felelős alpolgármester, Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit kft. ügyvezetője, Kovács Cecília, a SZOVA Nonprofit zrt. vezérigazgatója, Horváth Zoltán, az AGORA Kulturális és Médiaközpont Nonprofit kft. ügyvezetője és Járfás Ádám, a szombathelyi egyházmegye papnövendéke, az Egyházmegyei Karitász önkéntese beszélt.

Az alpolgármester mindenekelőtt kiemelte: az Érezd Szombathelyt!-programsorozat hatalmas népszerűségnek örvend, amit jól mutat az, hogy a Nyitott Városháza-program teraszkoncertjein 2500 ember akart részt venni, de ennyi embernek nem tudtak helyet biztosítani, így már gondolkodnak azon, hogy hogyan lehet ezt bővíteni. Emellett nagy sikernek örvend a kertmozi is, illetve a többi ingyenes programra is szívesen mennek az emberek, ezért jövőre is szeretnék folytatni a sorozatot.

Ezután kitért arra is, hogy idén 20 éves a Kalandváros, amit egy kétnapos programsorozattal ünnepel majd az „óriás” játszótér. Erre egy különleges „szelfi fal” is készült, melyen a két legnépszerűbb játék mellett sárkányok láthatók. Ennek azért van jelentősége, mert eredetileg a Kalandváros mintázata úgy nézett ki a magasból, mint egy sárkány.

Érezd Szombathelyt
A szelfifal a Fő téren lesz egy darabig.
Mészáros D. Zsolt

Gürnwald Stefánia ezután emlékeztetett: ezt a programsorozatot a Covid szülte, emiatt a koncepció az volt, hogy nagyrészt szabadtéri, kis létszámú programokat szervezzenek, melyek mostanra a szombathelyiek életének részévé váltak, így nem meglepő, hogy egyre több vendéglátó egység is szeretne csatlakozni ehhez a programsorozathoz.

Érezd Szombathelyt
Horváth Soma elmondta, a jövőben is folytatják a programsorozatot.
Mészáros D. Zsolt

Kiemelte továbbá, 1 éve, hogy átvették a Történelmi Témapark irányítását és az ide szervezett kisebb-nagyobb programokkal szeretnék odaszoktatni az embereket. Ezek közül talán az egyik legnépszerűbb a nemrég megrendezett piknikkoncert volt, amit hamarosan folytatnak, de addig is most pénteken lesz itt egy Hot Jazz Band-koncert is. E kapcsán Grünwald Stefánia elmondta, még lehet regisztrálni, ezt eddig nagyjából 630-an tették meg, így a 850 főt befogadó koncertre még van hely.

Ezután Kovács Cecília tért ki a Kalandvárosban tartandó programokra. Kiemelte, igazán színes programokkal várják majd augusztus 12-én és 13-án, délután 4-től a gyerekeket. Lesz táncház, óriási buborékshow, és fellép több zenekar is. Szombaton aztán már délelőttől lesznek programok, például sorverseny, arcfestés, kézműves foglalkozások, és még sok más. A programok felnőtteknek és a gyerekeknek is ingyenesek lesznek.

Érezd Szombathelyt
A Témapark is bővelkedik programokban.
Mészáros D. Zsolt

Majd Horváth Zoltán beszélt az AGORA-s programokról, melyek közül talán a legnépszerűbb a kertmozi, amely a jövő héttől dupla dózisban folytatódik. 12-én, jövő pénteken a Mamma Mia első és második részét vetítik le, melyet 13-án az István a Király rockopera és a Pink Floyd – The Wall című filmmusical követ majd. A filmek vetítése nagyjából 20:20kor indul, rossz idő esetén vasárnap tartják meg az elmaradt vetítéseke.

A kertmozik mellett jövő hétvégén lesz a Zöld Sziget is a Csónakázótó szigetén, amely szintén inkább a gyerekes családoknak kedvez. Itt többek közt ökojátékokkal, sportfoglalkozásokkal és színpadi előadásokkal várják majd a kilátogatókat.

Érezd Szombathelyt
Egymás után két film is lesz a kertmoziban.
Mészáros D. Zsolt

Végül Járfás Ádám beszélt a várható egyházmegyei programokról, melyek kapcsán elmondta, ismét megrendezik a Vár a Püspökvár-koncertsorozatot a Püspöki Palota kertjében. Ide érkezik majd többek között Szekeres Adrienn énekesnő augusztus 22-én 19 órakor, valamint egy különleges zenés darab, a Lordok és Miladyk keretében Dolhai Attila, Polyák Lilla, Nagy Sándor és Nádasi Veronika is fellép augusztus 25-én 21 órakor, valamint a Kormorán együttes is augusztus 26-án 21 órakor.

A Vár a Püspökvár-sorozat programjai nem ingyenesek, 3500 forintos támogatói jegyet kell venni, ezzel pedig a jövő évi Karitász tábort fogja támogatni az egyházmegye, mivel 3 heti étkeztetés majdnem 2 millió forintba kerül. A jegy megvásárolható a jegy.hu-n, a Karitász kávézójában és a Castellum Teaházban is.

Emellett bepótolják az elmaradt Életforrás Családi Fesztivál-programokat is: így augusztus 23-án 19 órától a Soltész Lajos Színház Szerencés Mária című előadását lehet megtekinteni, 24-én 19 órától pedig Eperjes Károly önálló irodalmi estjét tartják meg a Brenner János Kollégium udvarában.

Emellett továbbra is nyitva lesz az egyházmegyei gyűjtemény és a Székesegyház toronykilátója is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra