Érmeket hoztak el Németországból a szombathelyi karatékák

Gál Róbert tanítványa többször is a dobogóra állhattak.

A hétvégén rendezték meg Németországban, Burkhardtsdorfban a 13. Zwönitztalpokal elnevezésű Nyílt Nemzetközi Karate versenyt. A rendezvényen 500 induló több mint 620 nevezéssel képviseltette magát.

Megyénket a „Leo” Karate-do SE Egyesület képviselte négy fővel. Az U14 kategóriában kata (formagyakorlat) versenyszámban a 18 fős mezőnyben Kovács Ákos indult. Ákos lengyel, német és angol vetélytársait is legyőzve egészen a döntőig menetelt, ahol német ellenfelével szemben alul maradt, így ezüstéremmel zárt. Kumite (küzdelem) versenyszámban a -49 kg súlycsoportban indult Ákos, ahol első meccsén vereséget szenvedett, majd később ellenfele is kikapott, így Ákos nem küzdhetett a bronzért.

Az U16 korosztályban kata (formagyakorlat) versenyszámban Somogyi Dávid indult. Dávid a 9 fős mezőnyben első ellenfelétől vereséget szenvedett, így csak a bronzért küzdhetett, amit magabiztosan meg is nyert. Kumite (küzdelem) versenyszámban Dávid a -48 kg súlycsoportban indult, ahol lengyel ellenfelétől kikapott, így ebben a kategóriában is csak a harmadik helyért küzdhetett, amit magabiztosan meg is nyert.

Kovács Ákos, Gál Róbert (edző), Gál Enikő, Somogyi Laura és Somogyi Dávid
Leo Karate-do SE

Az U18 kategóriában kata (formagyakorlat) versenyszámban Somogyi Laura a 7 fős mezőnyben német ellenfelétől 3:2 arányban vereséget szenvedett, majd később ellenfele is kikapott, így Laura számára véget ért a versenyszám. Kumite (küzdelem) versenyszámban Laura a -48 kg súlycsoportban egészen a döntőig menetelt, ahol német ellenfelétől egy ponttal kikapott, így a dobogó második fokára állhatott fel. A felnőtt korosztályban Gál Enikő az 5 fős mezőnyben kata (formagyakorlat) versenyszámban német ellenfelét legyőzve a döntőbe jutott, ahol szintén német ellenfelét is felülmúlta, így a dobogó tetejére állhatott fel. Kumite (küzdelem) versenyszámban a -68 kg kategóriában Enikő egészen a fináléig jutott, ahol német ellenfele jobbnak bizonyult, így Enikő ezüstérmes lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport