Erősödött csütörtök reggelre a forint

Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Az euró jegyzése 408,97 forintra csökkent reggel hét órára a 12 órával korábbi 409,44 forintról. A dollárt 1,2 százalékkal jegyezték gyengébben, 391,58 forinton 396,38 forint után, a svájci frankot pedig 0,6 százalékkal gyengébben, 415,27 forinton 417,80 forint után.

A hét eleji kezdéshez képest a forint 0,4 százalékkal áll gyengébben csütörtök reggeli jegyzésén az euróval és 0,2 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben, illetve 0,4 százalékkal erősebben a dollár ellenében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság